Élet-Stílus

Kitömött argentinok – szombati vébé gólok

Argentína és Paraguay már csomagol, Németország és Spanyolország az elődöntőre készül. Nézd meg világbajnoki összefoglalónkat.

Argentína és Németország összecsapását sok szurkoló a döntőben is elnézte volna, és szerencsére a csapatok sem aprózták el, a hajtósan induló mérkőzésen mindössze a harmadik percig kellett várni az első gólra: Schweinsteiger szabadrúgására Müller érkezett óramű pontossággal.

Támadgatott ugyan Diego Maradona legénysége, de az szegénységi bizonyítványnak mondható, ha a legveszélyesebb játékos Angel Di Maria volt a dél-amerikaiaktól. Ennek meg is lett az eredménye, a második felvonásban a Nationalelf pazar játékkal kiütötte az Albicelestét.

Eredmény:
Argentína – Németország 0-4 (Müller 3., Klose 68., 89., Friedrich 74.)

Argentina 0-4 Germany – Highlights

Simão | MySpace Video

Az esti meccs első félidejét nem teszik ki a csapatok az ablakba, az iramra nem lehetett panasz, de helyzetek nem nagyon voltak, igaz Valdezt szabályos góltól fosztották meg. Nem úgy a második játékrészben! Előbb Cardozo büntetőjét fogta Casillas, majd az ellenakcióból Villa játszotta el a nagyhalált, így Xabi Alonso is a büntetőpontról rúghatott. Elsőre belőtte, de a játékvezető visszafújta, mondván idő előtt beléptek a többiek a büntetőterületre, a másodikat pedig Villar kapus védeni tudta – ekkor is belépett a többi játékos, ráadásul a kipattanóra vetődő hálóőr tizenegyest érőn kaszálta el Fabregas lábát, a síp néma maradt.

A hajrában aztán góllá érett a spanyol nyomás, Pedro lövése ugyan kivágódott a kapufáról, a játékszer azonban Villához került aki előbb a jobb, majd a bal léc segítségével megszerezte a továbbjutást érő gólt. Az utolsó pillanatokban még Casillas védett hatalmasat Santa Cruz próbálkozásánál.

Eredmény:
Paraguay – Spanyolország 0-1 (Villa 82.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik