Élet-Stílus

Serena megvédheti címét Wimbledonban

admin
admin

2010. 07. 01. 20:10

A címvédő amerikai Serena Williams és az orosz Vera Zvonarjova vívja a női döntőt a wimbledoni bajnokságon.

A pénteki elődöntőben a címvédő Serena Williams az első szettet 58 perc alatt, rövidítésben nyerte meg a Grand Slam-elődöntőben először fellépő cseh Petra Kvitova ellen, akinek a lendülete a folytatásban alábbhagyott, emellett sokat hibázott, így a második szett simán, 35 perc alatt lett az amerikaié. Serena hatodszor jutott be a wimbledoni fináléba, ezúttal még csak szettet sem vesztett a döntőig vezető úton.

„Nem volt könnyű, keményen meg kellett dolgoznom a fináléért” – nyilatkozta a fenti tények ellenére az első helyen kiemelt amerikai klasszis, aki egyesben háromszor, 2002-ben, 2003-ban, valamint 2009-ben ért a csúcsra Wimbledonban.

A szombati döntőben az orosz Vera Zvonarjovával találkozik, aki három szettben győzte le a bolgár Cvetana Pironkovát. „Egyelőre nehéz felfognom, mit értem el. Nagyon nehéz meccs volt, ellenfelem nagyon jól kezdett, de szerencsére sikerült szetthátrányból talpra állnom, miután a folytatásra gyorsabbá és sokkal agresszívabbá vált a játékom” – magyarázta az orosz játékos, aki először játszhat döntőt Grand Slam-versenyen. Ezt megelőzően elődöntőbe is csak egyszer, a tavalyi francia nyílt teniszbajnokságon jutott.

A döntő két résztvevője eddig hét alkalommal találkozott, s Serena 5-2-re vezet.

Női egyes, elődöntő:
S. Williams (amerikai, 1.)-Kvitova (cseh) 7:6 (7-5), 6:2
Zvonarjova (orosz, 21.)-Pironkova (bolgár) 3:6, 6:3, 6:2

Út a döntőig

Serena Williams:
1. forduló: Michelle Larcher de Brito (portugál) 6:0, 6:4
2. forduló: Anna Csakvetadze (orosz) 6:0, 6:1
3. forduló: Dominika Cibulkova (szlovák) 6:0, 7:5
Nyolcaddöntő: Marija Sarapova (orosz, 16.) 7:6, 6:4
Negyeddöntő: Li Na (kínai, 9.) 7:5, 6:3
Elődöntő: Petra Kvitova (cseh) 7:6, 6:2

Zvonarjova:
1. forduló: Nuria Llagostera Vives (spanyol) 6:4, 6:1
2. forduló: Andrea Hlavackova (cseh) 6:1, 6:4
3. forduló: Yanina Wickmayer (belga, 15.) 6:4, 6:2
Nyolcaddöntő: Jelena Jankovics (szerb, 4.) 6:1, 3:0 – feladta
Negyeddöntő: Kim Clijsters (belga, 8.) 3:6, 6:4, 6:2
Elődöntő: Cvetana Pironkova (bolgár) 3:6, 6:3, 6:2

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.