Élet-Stílus

Pelé megint beszólt Maradonának

A brazil futball-legenda most azt vágta Maradona fejéhez, hogy korábbi életvitele miatt alkalmatlan vezetőnek.

Korábban azzal “akasztotta ki” az argentint, mondván csak azért lett szövetségi kapitány, hogy ki tudja fizetni adósságait, többek közt kokainfüggőségének kezelését. Pelé most is talált fogást, mint fogalmazott: Maradona nem jó edző és nem is lehet az. Bizarr
magánélete nem lehet példája csapatának – nyilatkozta a német 11
Freunde magazinnak.

A brazil, a német csapatot viszont mint jó példát hozza fel, amelynek elismeréssel adózik. Mint mondta: “öröm a német fiatalokat nézni”. Történt valami a német focival, amely azt eredményezte, hogy csupa fiatal és tehetséges játszik együtt. Özil, Müller, már most méltó örökösei a Wolfgang Overath, Pierre Littbarski párosnak, tudnak cselezni, körömpasszokat osztanak. Hozzátette azért, Löw csapata még túl fiatal egy ilyen nagy torna megnyeréséhez.

Kritikája ugyanakkor az argentin csapatot illetően is egyelőre alaptalan, hiszen három
győzelemmel jutottak tovább csoportjukból és Mexikó ellen is meggyőző
3-1-es eredménnyel mentek a nyolc közé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik