„Nagyon szép meccset játszottunk, Chile kiválóan futballozott, jól járatta a labdát, de végig kiegyensúlyozottak voltunk, s uraltuk a mérkőzést. Ezzel együtt sokat kell még javulnunk, ha meg akarjuk nyerni a vb-t” – mondta Dunga a hétfői találkozó után.
Dunga Kaká újabb sárga lapja miatt bosszankodik (MTI/EPA)
A játékosként 1994-ben vb-győztes tréner a sajtótájékoztatón külön kitért Kaká újabb sárga lapjára: „Ez egy nagyon komoly probléma, nem szeretném, ha még egyszer eltiltanák. Nem is igazán értem, hogy a technikás játékosokat miért figyelmeztetik lappal azonnal, a rendszeresen rugdosódók pedig miért nem kapnak semmit sem…?!”
A chilei kapitány, Marcelo Bielsa csalódott volt a találkozót követően, ám elismerte a brazil-siker jogosságát. „Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a brazilok túl erősek voltak nekünk. Sajnos képtelenek voltunk lelassítani őket. Nehéz ellensúlyozni az egyéni képességek közötti nagy különbséget, s ez most sem sikerült” – mondta a szakvezető.