Élet-Stílus

Ibériai rangadó zárja a második kört

admin
admin

2010. 06. 29. 12:48

Ma kialakul az utolsó párosítás is a legjobb nyolc között.

Két mérkőzés van már csak hátra a nyolcaddöntők sorából, mielőtt a szerdai és a csütörtöki szünnap jelezné: a világbajnokság a végső fázisához közeledik. A mai találkozók győztesei egymás ellen játszanak majd szombaton, majd a továbbjutó az Argentína-Németország mérkőzés győztesével meccselhet a döntőbe jutásért. A mai nap után a program tehát csak pénteken folytatódik, akkor a Hollandia-Brazília és az Uruguay-Ghána negyeddöntőket rendezik.

16:00 Paraguay-Japán, Pretoria

Paraguay folytatná a dél-amerikai csapatok remek sorozatát, amennyiben ma sikerülne továbbjutniuk, a negyeddöntő minden párosításában lenne a földrészről érkező csapat. Gerardo Martino csapata első helyen jutott tovább csoportjából, miután 1-1-es döntetlent játszott Olaszországgal, simán verte a szlovákokat, valamint egy gól nélküli pontosztozkodást ért el Új-Zéland ellen. Ez utóbbi önmagában azért nem túl fényes eredmény, de a csoportgyőzelemhez így is elég volt. Figyelemre méltó, hogy mindössze egy gólt kaptak a három mérkőzés során, védelmük mindenképpen stabilan áll a lábán. A szakértők közül sokan mégis inkább a középpályát dicsérik, a Vera, Riveros, Victor Caceres alakzat támadásban és védekezésben is nagy segítségére van a csapatnak, és a szorgos, szervezett japánok ellen is fontos szerepük lesz. Apró szépséghiba, hogy Caceres eltiltott, a helyén Barreto játszhat. Elől a Barrios, Valdez, Santa Cruz trióra vár a góllövés feladata.
Japán válogatottját még saját hazájából is sok kritika érte a világbajnokság előtt, semmi sem utalt arra, hogy az ázsiaiak a torna egyik pozitív meglepetését okozhatják. Igaz, Okada Takesi szövetségi kapitány ennél jóval optimistább volt, amikor az elődöntő elérését tűzte ki célul a torna előtt. Bár ez még odébb van, de Japán eddig nagyszerűen teljesít: csoportjában legyőzte Kamerunt és Dániát, és csak minimális arányban, 1-0-ra kapott ki Hollandiától. Főleg Keisuke Honda adja a fazont az együttes játékának, de a jól szervezett, fegyelmezett csapatmunka is hozzájárul a jó szerepléshez. Paraguay ellen nem is tűnik lehetetlennek a továbbjutás kiharcolása, a két csapat eddigi játéka és eredményei alapján szoros, kevés gólos találkozóra tippelnek a szakemberek. Az utolsó talpon maradt ázsiai együttesnek nem kell eltiltással számolnia, így a dánok ellen sikert elért csapaton nem várható sok változtatás.

A két csapat eddigi eredményei:

Olaszország – Paraguay 1-1
Szlovákia – Paraguay 0-2
Paraguay– Új-Zéland 0-0

Japán – Kamerun 1-0
Hollandia – Japán 1-0
Dánia – Japán 1-3

20:30 Spanyolország-Portugália, Fokváros

Spanyolország nehezen indult, a Svájc elleni vereségre senki sem számított. Del Bosque csapata aztán magabiztosan nyerte meg hátralévő két mérkőzését, így csoportja első helyén jutott be a legjobb 16 közé. Mégis, sokak szerint a spanyol armada egyelőre gyengébb a vártnál, kevésbé hatékony, mint ahogy azt az elmúlt időszakban megszokhattuk az Európa-bajnoktól. A remek portugál védelem ellen minden bizonnyal „élesebbnek” kell lenniük az eddigieknél, és oda kell figyelniük az ellenfél kontratámadásaira, hiszen ezzel már Svájc is meglepte őket. Kulcsszerep hárulhat Fernando Torresre, aki eddig leginkább a helyzetek elpuskázásában jeleskedett, de ha most sikerül javítania, sokat segíthet az eddig David Villa góljaira támaszkodó válogatotton. A hírek szerint Torres a kezdőcsapatban kap szerepet, a Valencia sztárjának, Silvának így újra csak a kispad maradhat. Raul Albiol sérült, de nem biztos Xabi Alonso játéka sem. Ha a Real középpályása nem lesz fitt a mérkőzésre, Javi Martinez pályázhat a helyére.
Portugália még gólt sem kapott az idei világbajnokságon, ráadásul ez jellemző volt már a torna előtt is, mérkőzéseik jelentős részében érintetlen maradt a kapujuk. Mégsem tartják őket igazi esélyesnek, ennek oka a nehézkes kvalifikációból levont következtetések, és a csatárhiány is lehet. Igazán hatékony befejező ember hiányában a középpálya széleiről induló Cristiano Ronaldo és Simao feladata lehet a helyzetek kialakítása, nem mintha ez nem lenne veszélyes opció az ellenfélre nézve. Mindenesetre tény, hogy a luzitánok Elefántcsontpart és Brazília ellen is 0-0-s döntetlent harcoltak ki, gólt lőni csak Észak-Koreának tudtak, igaz, mindjárt hetet is. Ronaldóék leginkább a gyors kontrákkal lephetik meg ellenfelüket, erre a fegyverre vélhetően építeni fog Carlos Queiroz. Deco a hírek szerint felépült, de ennek ellenére nem lesz feltétlenül kezdő, hiszen Tiago jól teljesít a helyén. A szövetségi kapitány lehetőségeit még Danny és Ruben Amorim sérülései szűkíthetik.

A két csapat eddigi eredményei:

Spanyolország – Svájc 0-1
Spanyolország – Honduras 2-0
Chile – Spanyolország 1-2

Elefántcsontpart – Portugália 0-0
Portugália– Észak-Korea 7-0
Portugália– Brazília 0-0

A világbajnokság mérkőzéseit a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.