Élet-Stílus

Uruguay – Dél-Korea 2-1

Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay, 39 000 néző

Összefoglaló:

Dél-Korea megnehezítette Uruguay dolgát, teljesen egyenrangú ellenfele volt a kékeknek. Egy nagyon jó meccset láthattunk, a dél-amerikaiak megérdemelten szerezték meg a győzelmet.

Luis Suarez az első félidőben még egy védelmi hibát követően, az egyenlítést követően viszont nagyon is saját klasszisa nyomán lőtt gólt.

Uruguay 1970 után jutott a legjobb nyolc közé. 1930-ban és 1950-ben világbajnoki címet nyertek, idén ehhez azért nagy bravúrra lenne szükség.

Eredmény: Uruguay – Dél Korea 2-1 gólok: Suarez (2), illetve Csung Jong

93. PERC: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK, URUGUAY A 8 KÖZÖTT, 1970 ÓTA ELŐSZÖR!

90. PERC: Három perce maradt Koreának, hogy egyenlítsen!

88. PERC: Nagy koreai helyzet maradt ki, Dong Gook egyedül maradt a 16-oson belül, de a Muslera beleért a labdába, amely így lelassult, és Lugano a gólvonal előtt el tudta hozni azt.

CSUNG JONG FEJESE:

CSERE 85’
Dél-Korea
Ki Hun jött be, Szung Jong le.
CSERE 84’
Uruguay
Suarez helyett Fernandez érkezett.
SÁRGA LAP 83’
Yong Pjo, Korea
Perezt állította meg.

82. PERC: Forlan második szöglete után a bal oldalon helyezkedő Suarezhez került a labda. Egyet tolt rajta, egy testcsellel közelebb ment, bent volt már a 16-oson belül, majd gyönyöráen tekerte Szung Rjong mellett a labdát a kapuba. Mesteri találat volt, ez Suarez harmadik gólja volt a világbajnokságon.

GÓÓÓL 81’
Uruguay
Suarez parádésan lőtt a kapuba!
SZÖGLET 80’
Uruguay
Perez harcolta ki, Forlan adta be. Kétszer is.

CSUNG JONG GÓLJA:

76. PERC: Az uru szöglet nem volt veszélyes, a védők kifejelték a labdát. A visszaívelés azonban meleg volt. Az egyik koreai védő bent ragadt, így az ilyen esetekben 99 százalékban lesen maradó támadó (jelen esetben Suarez) ezúttal nem volt lesen. Suarezt meglepte a labda, nem tudott élni a lehetőséggel. Továbbra is szakad az eső a pályán.

CSERE 74’
Uruguay
A. Pereira helyett Lodeiro.
SZÖGLET 73’
Uruguay
Luis Suarez lövését mentette Rjong.

69. PERC: Nagyon paprikás meccs lett ebből. Egy bal oldali szabadrúgás után ívelte be Park a labdát a 16-oson belülre, ott Muslera rosszul jött ki a kapujából, és a felugró Csung Jong egy másik koreai játékos kíséretében fejelt a kapuba. Ezúttal hibázott Lugano, mert lemaradt emberéről. 1-1!

SÁRGA LAP 69’
Du Ri, Korea
Talpalásért.
GÓÓÓL 67’
Dél-Korea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik