Élet-Stílus

Ünnepelhet Afrika, nyolc között Ghána

Ghána nagyszerűen kezdte a meccset, hiszen már a hatodik percben megszerezte a vezetést, miután labdaszerzést követően Boateng 30 méteres vágta után a tizenhatos vonaláról a jobb alsó sarokba lőtt. A bekapott gól valósággal sokkolta az amerikaiakat, a ghánaiak ugyanakkor élvezték a játékot, s könnyűszerrel kamatoztatták fizikai és gyorsasági fölényüket, kézben tartották a mérkőzést, és kapura is veszélyesek voltak.

A kontrára játszó amerikai csapat az első félidőben mindössze egy valamirevaló helyzetet tudott összehozni, de Findley lövését Kingson lábbal hárította. Az afrikai portás a második félidőben nem unatkozott, a cserékkel ugyanis jelentősen feljavult az Egyesült Államok válogatottja, mezőnyfölényben futballozott, helyezeteket alakított ki, és Donovan tizenegyesével egyenlíteni is tudott. Az amerikaik aztán 1-1-nél sem álltak le, Altidore révén azonban ziccert hibáztak. A csatár estében alig lőtt a bal kapufa mellé.

GALÉRIA

GALÉRIA

Az amerikaiak ezt később, a hosszabbítás harmadik percében bánhatták igazán, Gyant ugyanis két védő sem tudta féken tartani, és a ghánai támadó 12 méterről egy pattanás után Howard mellett a kapu közepébe küldte a labdát, ezzel a nyolc közé lőtte csapatát.

Az amerikaiak még utolsó percekben is rendületlenül jöttek előre – még Howard kapus is -, de másodszor már nem tudtak felállni a padlóról, így tőlük elbúcsúztunk.

Ghána – amely harmadik afrikai csapatként, Kamerun és Szenegál után jutott nyolc közé világbajnokságon – a negyeddöntőben a Dél-Koreával elbánó Uruguay ellen folytatja.

Nyolcaddöntő:
Ghána-Egyesült Államok 2-1 (1-0, 1-1, 2-1) – h.u. – percről percre
Rustenburg, Royal Bafokeng Stadion, 25 ezer néző, v.: Kassai Viktor
Gól: K-P. Boateng (6.), Gyan (93.), illetve Donovan (62., 11-esből)
Sárga lap: Jonathan Mensah (61.), Ayew (92.), ill. Clark (7.), Cherundolo (17.), Bocanegra (68.)
Egyesült Államok: Howard – Cherundolo, DeMerit, Bocanegra, Bornstein – Dempsey, Bradley, Clark (Edu, 31.), Donovan – Altidore (Gomez, 90.), Findley (Feilhaber, 46.)
Ghána: Kingson – Inkoom (Muntari, 113.), Pantsil, John Mensah, Jonathan Mensah, Sarpei (Addy, 73.) – Annan, K-P. Boateng (Appiah, 78.) – Asamoah, Gyan, Ayew

Ajánlott videó

Olvasói sztorik