Élet-Stílus

Szlovákia – Olaszország 3-2

admin
admin

2010. 06. 24. 15:37

Johannesburg, Ellis Park Stadion.

Összefoglaló: Az már az első félidőben is látszott, hogy Szlovákia jobban akarja a győzelmet, ennek megfelelően Vittek – aki északi szomszédunk történelmi első vébé gólját szerezte Új-Zéland ellen – megszerezte a vezetést De Rossi eladott labdája után.

A fordulást követően az olaszoknak kellett volna támadóbban fellépnie, ehhez képest egy újabb védelmi hiba után Vittek duplázta meg az előnyt, elúszni látszottak Olaszország továbbjutási esélyei.

A 81. percben aztán Di Natale pofozott be közelről egy kipattanót, majd Quagliarella találatát érvénytelenítette a játékvezető, slusszpoénként pedig a percekkel azelőtt beálló Kopunek talált be az ismét elalvó olaszokank.

Úgy tűnt már nincs tovább, de Quagliarella lőtt egy szabályos gólt is, több azonban már nem született a meccsen, így Olaszország címvédő létére már a csoportmeccsek után búcsúzni kényszerül a tornától, ráadásul utolsó lett az F jelű négyesben.

Szlovákia Paraguayjal együtt továbbmegy a nyolcaddöntőbe.

Eredmény:
Szlovákia – Olaszország 3-2 (Vittek 25., 73., Kopunek 89. ill. Di Natale 81., Quagliarella 92.)

A csoport végeredménye:
1. Paraguay 5 pont (3-1)
2. Szlovákia 4 pont (4-5)
3. Új-Zéland 3 pont (2-2)
4. Olaszország 2 pont (4-5)

A gólok, amikkel adósak voltunk:

Quagliarella találata:

Kopunek gólja döntött el mindent:

Itt még éltek a remények:

96. PERC: Vége a mérkőzésnek, Olaszország címvédő létére csoportutolsóként búcsúzott gyenge játékkal. Szlovákiának ez a 3-2-es győzelem továbbjutást ért.

CSERE 94’
Szlovákia
Petras jött Jendrisek helyére.
CSERE 92’
Szlovákia
Sestak jön Vittek helyére.
GÓÓÓL 92’
Quagiarella, Olaszország
19-ről emelt a hálóba.

90. PERC: 4 perc a hosszabbítás.

89. PERC: Egy bedobás után állt le az egész olasz védelem, Kopunek kilépett a labdával és a kirobbanó Marchetti fölött a hálóba lőtt, 3-1!

GÓÓÓL 89’
Kopunek, Szlovákia
Egy bedobás után talált be.

Vittek második gólja:

CSERE 87’
Szlovákia
Strba helyett Kopunek a pályán.
LES 85’
Quagliarella, Olaszország
Pedig gólt szerzett.
SÁRGA LAP 82’
Mind a két oldalra
Mucha és Quagliarella kapta kakaskodásért.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.