Élet-Stílus

Kiesett a világbajnok

admin
admin

2010. 06. 24. 19:02

A címvédő olasz válogatott elképesztő izgalmak közepette 3-2-es vereséget szenvedett a szlovák csapattól a világbajnokság F csoportjának csütörtöki záró fordulójában, és így nem jutott a legjobb 16 közé. A szlovákok másodikként továbbjutottak.

Az első félidőben a szlovákok jóval veszélyesebben futballoztak, és Vittek találatával teljesen megérdemelten szereztek vezetést. Ezúttal is – olasz csapat esetén meglepő módon – a torna során sokat bizonytalankodó védelem hibázott: a kékmezesek saját térfelükön elveszítették a labdát, amely Vittekhez került, a támadó pedig fordulásból kilőtte a jobb alsó sarkot. A folytatásban szinte semmi sem történt, az olaszok elképzelés nélkül játszottak, ellenben egy parádés Kucka-lövés majdnem megduplázta a különbséget.

Fordulás után is szenvedett a lassú, elképzelés nélküli és motiváció-hiányos címvédő, a szünetben kettőt cserélő Lippi rövidesen harmadik lehetőségét is kihasználta. Érkezett Pirlo, ám a milánói karmester idénybeli formáját hozta – bár passzai pontosak voltak, körülményesen játszott. A hajrában felpörögtek az események. Az olaszoknak semmi sem sikerült, Di Natale lövését például Skrtel a gólvonal mögül vágta ki (az a felvételek alapján nem derült ki, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt-e a vonalon).

A 73. percben Vittek másodszor is beköszönt, újabb olasz mélázás után. Hamsik szöglete után röviden szabadítottak fel a védők, a nápolyiak szlovákja egyből visszatette, s a rövid saroknál érkező Vittek Chiellinit megelőzve a kapuba lőtt. Nyolc perccel később Quagliarella ügyes összjáték után került helyzetbe, s Mucháról a kipattanó Di Natale elé került, aki az üres kapuba lőtt.

Vittek ünnepel második gólja után (MTI/EPA)

GALÉRIA

Úgy tűnt percek kérdése az olasz egyenlítés, Quagliarella lesgólja is ezt jósolta – ám a védelem harmadik bealvása döntőnek bizonyult. Bedobás után az olasz védők, élen a későn induló Marchettivel, csak nézték, ahogy Kopunek betör a tizenhatosra, majd átemelt az olasz kapus fölött. Egy remek Quagliarella-emelés még visszahozta az olasz reményeket, idő azonban nem maradt, bár Pepe még így is meccslabdát hibázott. Az utolsó negyedóra nekibuzdulása ellenére Olaszország nem érdemelt továbbjutást.

A Paraguay elleni 1-1 még belefért, de az Új-Zéland és Szlovákia elleni 75 perc alapján a megfelelő csapat maradt le az egyenes kiesési szakaszról. Nyolc év – a franciák emlékezetes rúgott gól nélküli leégése – után a világbajnok ismét a csoportkörben intett búcsút a tornának.

f csoport, 3. forduló

Szlovákia-Olaszország 3-2 (1-0)
Johannesburg, Ellis Park Stadion, 53 412 néző. Vezette: Webb (angol)
Gól: Vittek (25., 73.), Kopunek (89.), illetve Di Natale (81.), Quagliarella (92.)
Szlovákia: Mucha – Pekarik, Skrtel, Durica, Zabavnik – Strba (Kopunek, 87.), Stoch, Hamsik, Vittek (Sestak, 93.) – Kucka, Jendrisek (Petras, 94.)
Olaszország: Marchetti – Zambrotta, Cannavaro, Chiellini, Criscito (Maggio, 46.) – Montolivo (Pirlo, 56.), De Rossi, Gattuso (Quagliarella, 46.) – Iaquinta, Pepe, Di Natale

Végeredmény: 1. Paraguay 5 pont (3-1), 2. Szlovákia 4 (4-5), 3. Új-Zéland 3 (2-2), 4. Olaszország 2 (4-5)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.