Élet-Stílus

Capello: jó a hangulat

Fabio Capello, az angolok szövetségi nyilvánosan szidta meg John Terryt nagy vihart nyilatkozatáért, ezzel együtt állítja, jó a hangulat az angol válogatottnál.

John Terry néhány napja nyilvánosan beszélt arról, hogy a válogatott több játékosa külön megbeszélést tartott péntek éjszaka, mert több kérdésben sem értenek egyet Fabio Capellóval, leginkább a taktikát és a edzésmódszereket illetően gondolkodnak másképp, mint a tréner.

A 64 esztendős olasz szakvezető erre úgy reagált, a védő nyilatkozatával hibát követett el, ezzel együtt “nagyon fontos játékosnak” tekinti a Chelsea labdarúgóját. Capello ugyanakkor bevallotta, hogy az első két mérkőzés kapcsán ma már néhány dolgot másképp csinálna.

“Az ilyen nyilatkozatra nincsen szükség. Külnben pedig a játékosok minden esetben egyetértenek velem, ellenvetés nélkül elfogadják, amit mondok. Nincs semmi gond. Jól mozognak az edzéseken, jelen helyzetben pedig teljesen normális, ha egy kicsit feszültebbek, mint általában. Ugyanis sorsdöntő meccs előtt állunk, nyernünk kell Szlovénia ellen” – fűzte hozzá Capello, akinek a válogatott csoportkörben az amerikaiakkal (1-1) és algériaiakkal (0-0) sem bírt.

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik