Élet-Stílus

Anglia és Németország: a lét a tét

Két európai futball nagyhatalom is kieshet ma, de ha továbblépnek, a nyolcaddöntőben akár egymással is találkozhatnak.

A mai napon ismét négy mérkőzés vár ránk, ezúttal a C- és a D-csoportban fejeződnek be a küzdelmek. Ezekből a négyesekből matematikailag még mindenkinek van esélye a továbbjutásra. A harmadik kör szokásainak megfelelően a két-két mérkőzést ugyanazon időben rendezik.A legjobb 16 között a két csoportgyőztes a másik csoport másodikjával kerül egy párba, így akár egy Anglia-Németország mérkőzés is összejöhet.

C-csoport:

16:00 Szlovénia-Anglia, Port Elizabeth

Szlovénia mindössze egy kapushibának köszönhetően tudta legyőzni Algériát, viszont az Egyesült Államok ellen már meggyőzőbb teljesítményt nyújtva, egy félidő után két gólos előnyre tett szert. A vége ugyan csak döntetlen lett, de Matjaz Kek csapata ennek ellenére vezeti a tabellát, és ha ma nem szenved vereséget az angoloktól, biztosan továbbjut. Erre egyébként még vereség esetén is van esélye, ahhoz viszont a másik találkozónak is számukra megfelelően kell alakulnia. Pecnik és Suler bajlódik sérüléssel, utóbbi helyére Mavric kerülhet a csapatba.
Anglia együttesén egyre nagyobb a nyomás, mivel miután két döntetlennel indították a tornát, ma győzniük kell a biztos továbbjutáshoz. Ebben az esetben még a csoportelsőség is meglehet, de csak akkor ha az USA nem nyer, vagy ha nyer, de rosszabb lesz a gólkülönbsége. Mindenesetre Capellóék elsődleges célja most csak a túlélés, ennek megfelelően elképzelhetők személyi és taktikai változások az eddig gyengén muzsikáló csapatban. Esélyes lehet, hogy Joe Cole is szerepet kap, és 4-5-1-es hadrendet vesz fel a válogatott, ekkor csak Rooney lenne a csatárposzton. Capellónak szerencséje sincs: Ferdinand és King sérülése mellett Carragher eltiltott, így Upson kerülhet be Terry mellé a középső védő posztjára.

16:00 Egyesült Államok-Algéria, Pretoria

Az amerikaiak meglehetősen mérgesek voltak, amiért szabályos góltól fosztották meg őket a Szlovénia elleni mérkőzésen, és így csak egy pontot tudtak szerezni. Könnyebb lenne a helyzetük, ha akkor sikerül volna begyűjteni a három pontot, de ha legyőzik Algériát, mindenképpen továbbjutnak. Döntetlen esetén csak akkor van esélyük, ha Angliának nem jön össze a győzelem a szlovénok ellen. Francisco Torrest már a félidőben, 0-2-es hátránynál lecserélték Szlovénia ellen, az akkor beálló Maurice Edu kezdhet most helyette.
Algéria kizárólag akkor léphet tovább, ha legyőzi az Egyesült Államok csapatát, de ha közben Anglia is nyer, akkor gólaránnyal kell jobbnak bizonyulniuk a jelenlegi csoportelső szlovénoknál. Az angolok ellen láthattuk, hogy a csapat képes szervezett és taktikailag fegyelmezett játékra, nyilvánvalóan ma is mindent megtesznek majd a csodaszámba menő továbbjutás kiharcolásáért. Elképzelhető, hogy 4-4-2-es játékrendszerben lépnek majd pályára, amelyben Djebbour is szerepet kaphat. Karim Ziani sérülése miatt nem tudott rendesen edzeni, de valószínűleg pályára lép ma. A kapuban megtarthatja helyét M’Boli, aki nem kapott gólt Angliától, Chaouchi viszont nagyot hibázott Szlovénia találatánál az első fordulóban.

Az C-csoport eddigi eredményei:

Anglia – Egyesült Államok 1-1
Algéria – Szlovénia 0-1
Szlovénia – Egyesült Államok 2-2
Anglia – Algéria 0-0

A csoport állása:

1. Szlovénia 4 pont (3-2)
2. Egyesült Államok 2 pont (3-3)
3. Anglia 2 pont (1-1)
4. Algéria 1 pont (0-1)

D-csoport:

20:30 Ghána-Németország, Johannesburg, Soccer City

Ghána a saját maga továbbjutása mellett az afrikai csapatok becsületéért is küzd, hiszen eddig ez a világbajnokság nem a házigazda földrész jó szereplésétől hangos. Milovan Rajevac csapatának azonban ma egy döntetlen is elég a biztos továbblépéshez, de nehezíti a helyzetet, hogy ezt Németország ellen kell elérniük. Szerencsés esetben még egy vereség esetén is eljuthatnak a nyolcaddöntőbe, de csak akkor, ha Szerbia nem nyer az egy időben zajló találkozón. Feszültséget keltett, hogy a hírek szerint Muntari összekapott a szövetségi kapitánnyal, egyes hangok már azt is felvetették, hogy a játékos távozott a keretből. Mindezt azonban a ghánai szövetség cáfolta.
Németország előtt nehéz feladat áll, hiába parádéztak Ausztrália ellen, a szerbek elleni vereség miatt ma győzniük kell a biztos továbbjutáshoz. Ha Szerbia nem nyer, akár egy döntetlennel is továbbléphetnek, de nem valószínű, hogy Podolskiék erre apellálnának. Joachim Löw szövetségi kapitány nem szerepeltetheti Klosét, akit az előző fordulóban kiállítottak, helyette Cacaunak lehet a legnagyobb esélye pályára lépni. Nagy kérdés, hogy melyik arcát fogja ma mutatni a Nationalelf, hiszen eddig két homlokegyenest eltérő produkciót láttunk tőlük.

20:30 Ausztrália-Szerbia, Nelspruit

Ausztrália számára teljesen egyértelmű a képlet: nyerniük kell, ha tovább akarnak jutni. Azonban ez is csak akkor elég biztosan, ha Ghána legyőzi Németországot, ellenkező esetben majd a gólarányukra kell támaszkodniuk Cahilléknek, ami a németek elleni 0-4 után jelen pillanatban nem túl rózsás. Nehezíti a helyzetet Craig Moore és Harry Kewell eltiltása, Vince Grella pedig sérült. Tim Cahill viszont ismét pályára léphet, az Everon játékosára kulcsszerep hárulhat az ausztrál álmok megvalósításában.
Sokkal jobb pozícióból indul Szerbia, akiket sokan már leírtak a Ghána elleni vereségük után. Sztankovicsék azonban visszakapaszkodtak, és ma egy győzelemmel már biztosan bekerülnek a legjobb 16 közé. Szerencsés esetben egy döntetlen is elég lehet, vereség esetén azonban búcsúznak a tornától. A németek legyőzése után rendkívül magabiztosak lehetnek a csapat tagjai, ráadásul eltiltás és sérülés sem nehezíti Radomir Antic dolgát. A védelem közepére visszatérhet az első fordulóban kiállított Lukovic.

A D-csoport eddigi eredményei:

Szerbia – Ghána 0-1
Németország – Ausztrália 4-0
Németország – Szerbia 0-1
Ghána – Ausztrália 1-1

A csoport állása:

1. Ghána 4 pont (2-1)
2. Németország 3 pont (4-1)
3. Szerbia 3 pont (1-1)
4. Ausztrália 1 pont (1-5)

A világbajnokság mérkőzéseit a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik