Élet-Stílus

Dunaújvárosból érkezik kapus a Pick Szegedhez

A kapus Mikler Roland a Pick Szeged kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.

A Dunaferrtől érkező, 25 éves, 190 centiméter magas válogatott hálóőr egy plusz egy évre írt alá szerződést Szegeden – jelentette be Bella Árpád ügyvezető a klub hétfői sajtótájékoztatóján.

“Két éve szó van róla, hogy Szegedre kerülök, ezúttal jött el az idő a váltásra. Igyekszem majd minden erőmmel tenni a szegedi sikerekért” – mondta Mikler Roland.

A sajtótájékoztatón megjelent három további új igazolású játékos, a francia Dunkerque-től átszerződött Tatai Péter, a spanyol Arratétól érkezett Törő Szabolcs és az ez előtt Mezőkövesden kézilabdázó Bajorhegyi Ádám is.
“Bár kicsit furcsa, hogy egykori veszprémiként kerültem Szegedre, egyáltalán nem jelent majd gondot, hogy korábban a riválisnál is játszottam. Ezt a lehetőséget amúgy sem hagyhattam ki” – fogalmazott Tatai.

“Mindig szerettem volna a Tisza partján játszani, ez egy titkos vágyam volt. Örülök, hogy a következő szezonban ez valóra válik, pláne azért, hogy ezzel bemutatkozhatok a Bajnokok Ligájában is” – nyilatkozott Törő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik