Élet-Stílus

Komoly erőpróba előtt áll Brazília

A vasárnapi játéknap legnagyobb kérdése, hogy mire megy Dunga csapata Drogbáék ellen, a „halálcsoport” újabb felvonásán.

Az esti rangadó előtt, az F-jelű négyes tagjai is pályára lépnek. A csoport érdekessége, hogy az első forduló után mind a négy válogatott 1 ponttal, és 1-1-es gólkülönbséggel várja a folytatást, így egy győzelemmel nagy lépést tehetnek a továbbjutás felé.

A mai pontvadászat 13:30-kor a Szlovákia-Paraguayösszecsapással veszi kezdetét. Mindkét csapat 1-1-es pontosztozkodással indított, de míg a dél-amerikaiak a címvédő olaszokkal szemben, addig a szlovákokÚj-Zéland ellen tették ugyanezt. Vladimír Weiss csapata a lefújás előtti percekben adta ki kezéből a három pontot, így meglehetősen nagy volt a csalódás a csapat háza táján, amely most már egy nála esélyesebbnek tartott ellenfele ellen bizonyíthat. Hamsik sem nyújtott túl meggyőző teljesítményt, az ő helyét azonban mindez nem veszélyezteti, egyes hírek szerint viszont Miroslav Stoch bekerülhet Jendrisek helyére, míg a támadósorban a Sestak-Vittek páros rohamozna. Nem lesz könnyű dolguk az első körben rendkívül szervezett védekezést bemutató Paraguay ellen, akiknek a kapuját Olaszország is mindössze egy szöglet után tudta bevenni. Az ellenfél térfelén viszont olyan sok veszélyt azért nem mutatott Gerardo Martino alakulata, ők is csak egy pontrúgás után tudtak gólt szerezni. A szlovák csapat ellen talán egy más típusú játék következhet, ehhez most már az első mérkőzésen csak csereként beálló Roque Santa Cruz is többet tehet hozzá, Jonathan Santana viszont sérüléssel bajlódik.

16 órakor a négyes másik kettő csapata is pályára lép, az Olaszország-Új-Zéland találkozó a papírforma szerint egyesélyes mérkőzésnek tűnik. Tegyük hozzá, láttuk már a papírformát felborulni az idei világbajnokságon is, ráadásul az is kiderült, hogy senkinek sincs könnyű dolga. Az olasz csapat játékából leginkább a támadó kreativitás hiányzott a Paraguay elleni 1-1 alkalmával, de legalább irányították a mérkőzést, és túl sok lehetőséget nem hagytak ellenfelük előtt. Ma is kemény csatára számíthatnak, Új-Zéland minden bizonnyal mindent megtesz azért, hogy ne találjon szabadon bejátszható területeket a címvédő. Buffon sérült, a vb után műtét vár rá, helyét a már az első mérkőzésen is szerepet kapott Marchetti veheti át. Pirlo továbbra is maródi. Nem tudni, Lippi változtat-e a csapatán, Di Natale pályázhatna a legnagyobb eséllyel a bekerülésre, de valószínűleg a legutóbbi kezdő tizenegy marad, és legfeljebb a taktika módosul. Új-Zéland válogatottját sokan csak tölteléknek tartották a világbajnokság előtt, ők azonban fittyet hánytak a kritikákra, és egy kései egyenlítéssel megszerezték első vb-pontjukat. A lefújásig tartó harcnak tehát meglett az eredménye, és az olaszoknak sem ezüsttálcán nyújtanák át a pontokat. Ennek ellenére nagy meglepetésnek számítana, ha most írhatnák tovább a világbajnoki pontszerzéseikről szóló fejezetet. Ebben a még mindig eltiltását töltő Moss kapusra nem számíthatnak, de Tim Brown a hírek szerint felépült.

Este 20:30-kor a nap rangadóján Brazília Elefántcsontpart ellen harcolná ki a nyolcaddöntőbe jutást. A Selecao az első körben csak nehezen gyűrte le a Koreai NDK válogatottját, és egyesek szerint megmutatkozott a Dunga-csapat hiányossága, értve ez alatt az igazán látványos, úgymond „brazilos” támadásszervezést. Hogy ez az eredményességre is kihat-e, az majd csak mától kezdve derülhet ki igazán. A kezdőcsapatban mindenesetre nem várható változás, bár Gilberto Silva kisebb sérülése miatt akár ki is kerülhet, ebben az esetben Josue vehetné át a helyét. Robinhóék egy győzelemmel már biztos továbbjutónak számítanának. Ezt próbálja megakadályozni Elefántcsontpart nemzeti együttese, akik a portugálok elleni 0-0-val startoltak. A kidolgozott gólhelyzetek hiányának felrovása mellett senki sem állíthatja, hogy az – európai sztárcsapatokban edződő játékosokkal erősített – “Elefántok” ne nyújtottak volna rendkívül jól szervezett játékot Cristiano Ronaldóék ellen. Ezt az erényüket minden bizonnyal továbbra sem kívánják feladni, ráadásul már Didier Drogba is a kezdőcsapatban kaphat helyet, miután törött karja miatt az első mérkőzésen csak a padról szállt be. Az „Elefántok” számára a három pont megszerzésén kívül egy döntetlen sem érne fel tragédiával, ebben az esetben Észak-Korea ellen harcolhatnák ki a továbbjutást a legjobb 16 közé. A helyzetet bonyolítja, hogy az itteni csoportelső majd a H-csoport másodikjával találkozik a nyolcaddöntőben, ami könnyen Spanyolország is lehet…

A mai program:

F-csoport

13:30 Szlovákia – Paraguay, Bloemfontein
16:00 Olaszország – Új-Zéland, Nelspruit

G-csoport

20:30 Brazília – Elefántcsontpart, Johannesburg, Soccer City

A világbajnokság mérkőzéseit a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik