Élet-Stílus

Podolski: én, az idióta

admin
admin

2010. 06. 19. 11:25

A német válogatott támadó magára vállalta a szerbek elleni vereség főbűnét, a több ziccer mellett a dél-szlávok ellen büntetőt is rontó csatár ugyanakkor a bírói felfogással sem értett egyet.

A Szerbia ellen a 37. perctől emberhátrányban játszó német válogatott nem nyújtott olyan teljesítményt mint az ausztrálok elleni nyitányon, s ebben nem csupán az elhamarkodott játékvezetői döntés játszott szerepet, hanem a támadók kapu előtti pontatlansága is.

A válogatott mezben eddig 39 gólt szerző Podolski nem mutogatott másra, elsősorban a „tükörben keresgélte a hibákat”.

„Persze, csalódottak vagyunk. Nem volt olyan rossz a büntetőm, viszont a kapus időben mozdult el jó helyre. Ha belövöm, minimum egy pontot szereztünk volna, tehát az én hibám. A második félidőben jól játszottunk, az emberhátrány dacára elég sok lehetőségünk volt. Én magam is legalább háromszor kerültem a kapu elé.”

A csatár ugyanakkor a játékvezetés szellemével nem értett egyet, de jelezte, a csapat és ő is túllépett a spanyol Undiano Mallenco ténykedésén.

„Ausztrália ellen az ilyen helyzeteket értékesítettük, Szerbia ellen nem. Ez van. Egyik nap az ember majdnem hős, másik napon komplett idióta. Klose sárga-pirosa más bírónál fel sem merült volna, de ez a játékvezető így döntött, s nekünk ezzel kell együtt élnünk. Ghána ellen győznünk kell, és remélem, jobban koncentrálunk majd ellenük.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Apa lesz Tabáni István

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.