Pusztán a statisztikát tekintve meglepő eredmény született, hiszen a két csapat korábbi 12 döntőjéből kilencet a Boston nyert meg, ráadásul Celtics valamennyiszer (négy alkalommal) jobb volt a Los Angeles Lakersnél, amikor a hetedik meccs döntött.
Az idei nagydöntőt ismét a végletekig elhúzták a felek. A Boston a második meccsen elvette a Lakers pályaelőnyét, így 1-1-gyel utaztak a csapatok a keleti partra. A Los Angeles-i gárda az első meccset mindjárt megnyerte a Celtics otthonában, de a következő kettőt a zöldmezesek húzták be, ekképp a győzelem küszöbére léptek, csakhogy azt a bizonyos küszöböt a Stalpes Centerben kellett volna átlépniük.
Nos, ez nem sikerült…
A Lakers, amely az alapszakaszban a Nyugati főcsoport legjobbja volt, sima győzelemmel egyenlített, a hetedik, utolsó csatát pedig négy ponttal nyerte meg, ezzel megszerezte 16. bajnoki elsőségét – a Boston Celtics azonban még így is eggyel többet számol.
Bajnokcsapat (MTI/EPA)
Akárcsak a tavalyiban, az idei aranycsapatában is Kobe Bryant volt a finálé legértékesebb kosarasa, ami nem olyan nagy meglepetés, hiszen a kaliforniai csapat, hovatovább a liga legpazarabb játékosa a döntő hét meccséből hatszor volt a mezőny legjobb dobója, a mindent eldöntő, utolsó mérkőzésen 23 ponttal járult hozzá a sikerhez.
Az olimpiai aranyérmes Bryant immár ötödik bajnoki címét aratta.
„Ez a legédesebb mind közül, mivel ezt Boston ellen szereztük meg, viszont messze ez volt legnehezebb. Nagyon akartam ezt a győzelmet, és ilyen esetekben gyakran nem jár sikerrel az ember, de a társaim erőt adtak nekem” – nyilatkozta a Lakers szupersztárja.
„A játékosaimon nagyon akarták a sikert, ez kiderül azokból a reakciókból, amelyeket az öltözőben tapasztaltam, szem alig maradt szárazon. Számunkra nem marad más, gratulálnunk kell a Lakersnek, fantasztikus volt” – így a vesztes fél edzője, Doc Rivers.
Kollégája, a trénerként 11. alkalommal megkoronázott Phil Jackson egyelőre nem döntötte el, folytatja-e a munkáját. „Vennem kell egy mély lélegzetet, és át kell gondolnom a dolgot, a jövő héten határozok a jövőmről” – nyilatkozta a 64 éves sikeredző, aki a nagydöntő kapcsán megjegyezte, csapata „nagy győzelmet” aratott.
A profiliga 1946 óta íródó történetében 16-szor végződött a finálé 4-3-mal, utoljára a San Antonio Spurs verte a végsőkig kiélezett csatában a Detroit Pistonst 2005-ben. Érdekes adat, hogy vendégcsapat legutóbb 1978-ban győzött hetedik találkozón, akkor – az azóta Wizards néven szereplő – Washington Bullets diadalmaskodott Seattle-ben.
A nagydöntő mérkőzései:
Los Angeles Lakers-Boston Celtics 102-89
Los Angeles Lakers-Boston Celtics 94-103
Boston Celtics-Los Angeles Lakers 91-84
Boston Celtics-Los Angeles Lakers 96-89
Boston Celtics-Los Angeles Lakers 92-86
Los Angeles Lakers-Boston Celtics 89-67
Los Angeles Lakers-Boston Celtics 83-89