Nem úgy indult, hogy Görögországnak lesz keresni valója Nigéria ellen. Egy szabadrúgást követően hamar vezetést szerzett az afrikai válogatott, Uche révén. A meccs a továbbiakban is a Szuper Sasok kezében volt egészen addig, amíg Kaita meg nem taposott egy görög csatárt. A bíró egy kis rádiós tanácskozás után az öltözőbe küldte.
Az európai együttes, amely eddig még gólt sem szerzett a vb-k történetében – 1994-ben három vereséggel és 0-10-es gólkülönbséggel búcsúzott, a múlt heti első fordulóban pedig a Koreai Köztársaságtól kapott ki 2-0-ra – most hatalmas iramot kezdett diktálni. Először Gekasz kapott jó passzt, a 16-oson belül megfordult a labdával, visszagurított az érkező Szalpingidisz elé, akinek lövésébe az egyik nigériai védő beleért, így a játékszer a hálóőrt becsapva jutott az afrikaiak kapujába (1-1). Így zárult az első félidő.
A második játékrész első negyedórájában az európai gárda több ziccert is elhibázott, de Nigéria előtt is adódott egy hatalmas lehetőség, Obasi azonban nem tudta bepasszolni a labdát az üres kapuba. Az emberhátrányban futballozó afrikai együttes erejét ezután teljesen felemésztette a védekezés, ellenfele pedig addig szorongatott, amíg megszerezte a győztes gólt. A 71. percben egy szöglet után Szamarasz és Yobo fejelt össze az ötösön belül, a labda a 16-oson kívül helyezkedő Cioliszhoz pattant, aki egy igazítás után kapura lőtt, Enyeama azonban nem tudta megfogni a játékszert, a kipattanót pedig Toroszidisz közelről a hálóba passzolta (2-1). Innentől láthatóan nem maradt ereje az afrikai csapatnak a fordításra, továbbra is a görögök előtt nyíltak kisebb lehetőségek egészen a meccs lefújásáig.
Megváltozott minden a kiállítás után (mti)
A csoport kora délutáni másik összecsapásán Argentína 4-1-re verte a dél-koreaiakat, így ebben a négyesben még nem dőlt el a továbbjutás kérdése.
B-csoport 2. kör:
Görögország-Nigéria 2-1 (1-1)
Argentína-Koreai Köztársaság 4-1 (2-1)
Korábbi eredmények:
Koreai Köztársaság-Görögország 2-0 (1-0)
Argentína-Nigéria 1-0 (1-0)
A csoport állása:
1. Argentína 2 2 – – 5-1 6 pont
2. Koreai Köztársaság 2 1 – 1 3-4 3
3. Görögország 2 1 – 1 2-3 3
4. Nigéria 2 – – 2 1-3 0
A csoport további programja:
3. forduló:
június 22.: Nigéria-Koreai Köztársaság, Durban 20:30 ó
június 22.: Görögország-Argentína, Polokwane 20:30 ó