Élet-Stílus

LEGek: ilyennek láttuk az első kört

admin
admin

2010. 06. 17. 12:50

A spanyol-svájci meglepetéssel lezárult a csoportkör első fordulója. A világ labdarúgása egyelőre nem lett megváltva, de vannak biztató jelek. Tsabalala és Észak-Korea, a németek "holland" játéka, és a svájciak "olasz" védelme. Legjobb csapat, legszebb gól, legrosszabb meccs.

Legjobb csapat
Az ausztrálok ellen nem csak eredményesen, hanem helyenként tetszetősen is futballozó németeken kívül egyik csapat sem nyújtott maradandót az első körben. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a sztárcsapatok közül az olaszoknál, a spanyoloknál és a braziloknál sem sikerült igazán a formaidőzítés (a sor még folytatható…), a másik pedig az ellenfél harcmodora. Az első fordulóban esett kevés gólra is magyarázat, hogy a legtöbb csapat elsősorban az aktuális rivális játékának “megölésével” foglalkozott, ahelyett, hogy megpróbált volna futballozni.

A legrosszabb csapat
A színvonalra jellemző, hogy az első forduló legrosszabb csapatát lényegesen nehezebb volt kiválasztani, mint a legjobbat, miután volt jelentkező bőven. A prímet azonban az új-zélandi válogatott viszi, amely az acélosnak korántsem nevezhető Szlovákiával sem volt azonos súlycsoportban, taktikailag és technikailag is komoly kihívásokkal küszködik. Az hagyján, hogy egyetlen épkézláb támadásra sem volt képes, de az sem derült ki, mit akart játszani egyáltalán. Szerencséjére azonban a 93. percben talált egy gólt, ezzel egyenlített.

A legjobb játékos
Még Vincent Enyeamát, a nigériaiak kapusát is meglepte, hogy ilyen jól ment neki a védés az Argentína elleni csoportmeccsen. A Hapoel Tel-Aviv kapusa utóbb elmondta, élete legjobb formájában hárította Lionel Messiék próbálkozásait, nélküle aligha úszta volna meg egygólos vereséggel az afrikai csapat.

Tshabalala gólja - szép volt, megismételhetetlen, ez jkésőbb Uruguay ellen ki is derült (MTI/EPA)

Tshabalala gólja – szép volt, megismételhetetlen, ez Uruguay ellen ki is derült (MTI/EPA)

A legszebb gól
A vb első góljánál senki sem szerzett szemre tetszetősebbet az első fordulóban. Egy formás ellentámadás végén 12 méterről sült el a dél-afrikai Tshabalala lába, és a labda hosszú felső sarokban landolt. A kapusnak esélye sem volt a hárításra. Más kérdés, hogy ez a gól csak egy pontot ért a házigazdának, miután Mexikó később egyenlített.

A legfurcsább gól
Az angol Green és az algériai Chaouchi potyagólja kétségkívül holtversenyben első lett volna, ha a dánok nem hoznak össze a hollandoknak egy komikus találatot: Sörensen kapus elmélázott, csak leste, amint a menteni igyekvő Simon Poulsen társa, Agger hátára fejelte a labdát, amely a hálóban landolt. Hollandia ezzel a góllal lépett a győzelem útjára, majd a folytatásban berámolt még egyet, így végül magabiztosan, 2-0-ra nyert.

A legjobb meccs
A dél-afrikai torna eddigi legnagyobb meglepetését hozó svájci-spanyolon végig lüktetett a játék, helyzet is akadt bőven, és egészen a lefújásig izgalmas volt a mérkőzés. A választás egyébként nem volt nehéz, miután alig akadt olyan találkozó, amely megütötte a világbajnokságon elvárt színvonalat.

A spanyol védelem emlékeztetett a svájci sajtra (MTI/EPA)

Boldog alpesiek. A védelem nem emlékeztetett az ementálira (MTI/EPA)

A legrosszabb meccs
Unalmas meccsből túlkínálat volt, az ezerszer elátkozott vuvuzelák fülsüketítő zümmögése néhány találkozón kifejezetten jól jött, segített ébren maradni, vagy ami még jobb, szépreményű álomba szenderülni. A legrosszabb mérkőzés a vasárnap koradélután lejátszott Algéria-Szlovénia volt, amelyen Chaouchi potyagólján kívül tulajdonképpen az égvilágon semmi sem történt. Azért Ghezzal kezezése is megért egy misét, illetve inkább egy Mekka felé fordulást…

Az első forduló pozitívuma…
…Kassai Viktor teljesítménye volt. Amíg a kollégái eltérő felfogásban, következetlenül fújták a sípot, addig a magyar sporti szinte hiba nélkül, jól vezette a brazil-észak-koreai meccset.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.