Élet-Stílus

Forlan és Suarez is a csapatmunkát méltatja

Az uruguayiak támadói a csapategységben látták a siker zálogát.

A dél-afrikaiakat taktikus, de olykor szórakoztató játékkal legyűrő Uruguayátvette a vezetést az A csoportban, s jelentősen megnőttek továbbjutási esélyei. A dél-amerikaiak két klasszisa, Diego Forlanés Luis Suarez ezúttal is remekelt, az Atletico Madrid és az Ajax támadója mindhárom gólban vastagon benne volt.

Uruguay 1970 óta nem lépett túl a vb csoportfázisán, idén viszont jó úton halad afelé, hogy megtörje rossz sorozatát. Az első gólt egy pazar lövéssel jegyző, a másodikat a Suarez által kiharcolt tizenegyesből szerző Forlan elégedett volt a szerda este történtekkel, s a három pontnak köszönhetően továbbjutást tervez.

„Minden csatár azért tesz meg mindent, hogy gólt szerezhessen, ezzel én is így vagyok, de a legfontosabb a győzelem” – értékelt a madridi ASnak nyilatkozó Forlan. „Már az első meccsen is megpróbáltuk, de az akkori ellenfél, Franciaország, nagyon erősnek bizonyult. Ám Dél-Afrika ellen sikerült, s ez igencsak megnövelte az étvágyunkat, tovább akarunk jutni, s ezért mindent megteszünk.”

Csapattársa, a büntető kiharcolása mellett a harmadik gólt előkészítő Suarez is a csapat egésze előtt emelt kalapot.
„A csapat kivételes napot fogott ki, mindenki tudta, mi a dolga – s ezt maradéktalanul tette” – összegzett Suarez a meccs utáni sajtótájékoztatón. “Az ilyen diadalok nagyon fontosak, hisz az bárki számára nyilvánvaló már, hogy ez egy nagyon kiegyensúlyozott torna lesz.”

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik