Élet-Stílus

Egyedülálló hármas: család a pályán

Elképzelhető, hogy a világbajnokságok történetében először három fivér egyszerre szerepelhet – a hondurasi Palacios-klán ugyanis három testvérrel, Johnnyval, Jerryvel és a lényegesen ismertebb Winstonnal képviselteti magát.

A Chile elleni délutáni mérkőzésre készülő közép-amerikai ország válogatottja kedden átírta a történelemkönyveket azzal, hogy három testvért vonultat fel a 23 fős keretében.

A hondurasiak kedden kényszerből változtattak keretükön (a vb alatt a résztvevők addig cserélhetnek, amíg el nem kezdik a tornát): az AC Torinóban játszó Julio Cesar de Leon megsérült, s helyette Jerry Palacios csatlakozik. A középpályás nem lesz magányos két öccse, Wilson és Johnny már hetek óta a keret tagja. A vb-k történetében három testvér még nem szerepelt egy csapatban.

A kisebb húzódása ellenére a hondurasiak nyitó találkozóján is szereplő Wilson a legismertebb a trióból, a támadásokhoz is gyakran fellépő védekező középpályás a Tottenham együttesében rúgja a bőrt, sőt, az év játékosának jelölték a londoni klubban. Az elefántcsontparti Yaya Tourén túladni szándékozó Barcelona állítólag már felvette a kapcsolatot a sokoldalú futballistával. A fivérek közül a legfiatalabb, Johnny még otthon játszik, az Olimpia játékosa, míg a frissen behívott Jerry a kínai Hangzsu Greentown támadó középpályása.

A Palacios család öt fiúszülöttje egytől egyig a labdarúgásnak szentelte életét. A legidősebb, Milton is futballista, míg a legkisebb fiút, az akkor 16 éves Edwint 2007-ben emberrablók ragadták el – a kifizetett váltságdíj ellenére csak 2009-ben találták meg a holttestét. 2009 május 28-án temették el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik