Élet-Stílus

Brazília-Koreai NDK 2-1

Johannesburg, Ellis Park Stadion, 62000 néző.

Összefoglaló: Az első félidőt a brazilok nyomták meg jobban, azonban nem találtak fogást ellenfelükön, míg a koreaiak kontratámadásokra rendezkedtek be.

Gól nélküli első játékrész után Maicon törte meg a jeget, aki igen kiszorított helyzetben lőtt a rosszul helyezkedő Myong Guk hálójába.

Nem sokkal később Robinho adott forintos labdát Elanónak, beindult a brazil gépezet – ekkor az volt a kérdés mennyinél áll meg a selecao. Ehhez képest a Koreai NDK játékosai hajráztak jobban, Yun Nam okos gólja révén pedig a szépítés is összejött, egyenlíteni azonban már nem sikerült.

Honfitársunk, Kassai Viktor kifogástalanul vezette a mérkőzést, csak onnan tűnt fel, hogy a pályán van, hogy tudtuk, ő a mérkőzés játékvezetője.

Eredmény:
Brazília – Koreai NDK 2-1 (maicon 55., Elano 72. ill. Yun Nam 89.)

A szépítő gól:

91. PERC: Kassai Viktor ezúttal sem teketóriázott sokat és véget vetett a mérkőzésnek.

Elano és a szurkolók öröme:

89. PERC: Yun Nam lépett be a tizenhatoson belülre, egy lövőcsellel becsapta Julio Cesart és a kapuba bombázott, 2-1!

GÓÓÓL 89’
Yun Nam, Koreai NDK
Gyönyörű gólt lőtt.
SÁRGA LAP 88’
Ramires, Brazília
A meccs első sárgája.
LES 88’
Brazília
Ismét Luis Fabiano.

86. PERC: Juan mentett az utolsó pillanatban Tae Se elől, a koreai támadó már épp lövésre lendítette a lábát a tizenhatoson belül. A szögletet a védők kivágták.

CSERE 84’
Brazília
Felipe Melo le, Ramires be.
LES 84’
Brazília
Luis Fabiano futott lesre.

Elano találata:

CSERE 80’
Koreai NDK
Kum Il jön be In Guk helyett.

80. PERC: Nilmar ha már beállt, kapura is lőtt, a hálóőr a helyén volt.

CSERE 78’
Brazília
Kaká le, Nilmar be.

78. PERC: Robinho lőtt jó 20 méterről, a labda azonban mellé szállt.

SZÖGLET 75’
Brazília
Robinho kisszögletét láthattuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik