Élet-Stílus

Zidane kritizál

A francia legenda szerint szólisták gyülekezete a francia válogatott.

A francia zseni úgy véli, honfitársai nem létező csapatjátékának tudható be, hogy a válogatott nem tudott Uruguay fölé kerekedni debütáló vb-mérkőzésén. Zinedine Zidaneúgy véli, összjáték hiányában a játékosok egyénileg próbálták megoldani a szituációkat, de ez még akkor sem sikerült, amikor a dél-amerikaiak megfogyatkoztak.

„Az a probléma, hogy túl sok egyéniséget láthattunk, de kevés csapattagot” – értékelt Zidane a Canal+nak. „Mindent a saját kontójukra próbáltak megoldani, pedig a mérkőzéseket a csapat nyeri, nem a futballisták.”

Az interjú alatt felmerült a sokat szidott Raymond Domenech szerepe is, ám Zidane meglepő módon nem tört pálcát az önfejű szövetségi kapitány felett.
„Ő felel a kiválasztott játékosokért, ez igaz, ám egy ponton túl már nem az ő felelőssége a játék. A játékosoknak kell idomulniuk az általa elképzelt rendszerhez, de ezt mindenki számára nyilvánvalóan nem teszik meg. Szükségünk van arra, hogy elkezdjenek csapatként funkcionálni, különben rövid lesz ez a világbajnokság.”

Franciaország csütörtökön Mexikó ellen lép pályára, míg a csoportfázist a hazaiak ellen fejezik be a „kékek”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik