Élet-Stílus

Színre lép a címvédő

A világbajnokság hétfői játéknapján a esélyesek közé sorolt Hollandia és a címvédő Olaszország is bemutatkozik.

Hollandia-Dánia

A magyarok elleni, 6-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen megsérült Arjen Robben ugyan szombaton megérkezett Dél-Afrikába, a hollandok első meccsét azonban minden bizonnyal kihagyja, mint ahogy vélhetően a rivális dán válogatottnál sem játszhat a csapat egyik legismertebb labdarúgója, az angol Arsenal csatára, Nicklas Bendtner.

Dick van Toorn, Robben rehabilitációjáért felelős szakember szerint a Bayern München szélsője állapotát tekintve játszhatna a dánok ellen, Bert van Marwijk szövetségi kapitánya azonban nem kockáztat („Óvatosnak kell lennünk, nehogy visszaessen” – mondta), nyilván úgy kalkulál, a folytatásban nagyobb szüksége lesz Robbenre.

Robben hétfőn még csak szurkol (MTI/EPA)

Robben hétfőn még csak szurkol (MTI/EPA)

A selejtezőt hibátlanul záró hollandoknak ugyanis nem lehet gond a továbbjutás kivívása, sőt, sokan végső győzelemre is esélyesnek tartják a narancsmezeseket, akik 1974-ben és 1978-ban is döntősök voltak, és az 1934-es, illetve az 1938-as tornát leszámítva, valamennyiszer túljutottak az első körön. A dánok nem sok jóra számíthatnak, ha abból indulunk ki, hogy Hollandia ’38 óta valamennyiszer megnyerte az első vb-meccsét.

„Hollandia mellett még három csapat igyekszik továbbjutni a csoportból. Mi mindig úgy vonulunk ki a pályára, hogy nyerni szeretnék, természetesen így indulunk neki a hollandok elleni meccsnek is” – a Liverpool és a dán válogatott védője, Daniel Agger.

Japán-Kamerun

Samuel Eto’o, a kameruniak sztárja az őt ért kritikák miatt azon gondolkozott, hogy pályára sem lép a vb-n, de maradt és bizonyítani szeretné, hogy a válogatottban is képes világklasszis teljesítményre. „Ő a kapitányom. A világ egyik legjobbja, és ennek megfelelően is akar játszani” – mondta a kameruni szövetségi kapitány, Paul Le Guen.

Japán kollégája, Okada Takesi bizakodva várja a rajtot, elmondta, ha csapata hasonló harcmodorban játszik, mint a Görögországot legyőző Dél-Korea, meglehet a három pont, egyben az első külföldi vb-győzelem. Az ázsiaiak ugyanis eddigi két sikerüket akkor aratták, amikor 2002-ben a dél-koreaiakkal közösen rendezték meg a világbajnokságot.

Japán egyébként veretlen Kamerunnal szemben, sőt, még csak gólt sem kapott az afrikai csapattól – két 2-0-ás siker mellett egy gól nélküli döntetlen szerepel a statisztikában.

Vidáman készülnek az nolaszok (MTI/EPA)

Vidáman készülnek az olaszok (MTI/EPA)

Olaszország-Paraguay

Hétfő este az F csoportban is elkezdődnek a küzdelmek, színre lép a címvédő Olaszország, amely első mérkőzésén éppen legnehezebbnek tűnő csoportriválissal, Paraguayjal találkozik. „A bemutatkozás mindig különösen fontos. Szeretnénk az első helyen zárni a csoportban, tehát a jó rajt ideális lenne” – magyarázta Gianluca Zambrotta, az olaszok védője, aki minden bizonnyal a kezdőben kap majd helyet.

A vádliját fájlaló Andrea Pirlo ugyanakkor kihagyja a hétfő esti meccset, valószínűleg csak a csoportkör utolsó fordulójában, Szlovákia ellen lesz bevethető. Az olasz táborból érkező hírek szerint viszont Daniele De Rossi, Mauro Camoranesi és Claudio Marchisio is felépült kisebb sérülésből, így valamennyiükre számíthat a szakvezető, Marcello Lippi.

Paraguay gólvágója, a januárban fejbelőtt Salvador Cabanasért is játszik Dél-Afrikában. Őt egyébként a Borussia Dortmundban légioskodó Lucas Barrios helyettesíti. A dél-amerikai köztársasági elnöke, Fernando Lugo levélben kérte a játékosokat, hogy Cabanasért kettőzött erővel hajtsanak, s a futballisták ígéretet is tettek: ha már a csatár nem lehet ott velük a tornán, eredményeikkel megpróbálják őt kárpótolni.

A két csapat eddigi mindkét az olaszok nyerték, a gólkülönbségük is imponáló: 5-1.

E csoport, 1. forduló:
Hollandia-Dánia, 13:30
Johannesburg, Futballváros, v.: Stephane Lannoy (francia)
A várható kezdőcsapatok
Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Van Bronckhorst – De Jong, Van Bommel, Sneijder, Van der Vaart, Kuyt – Van Persie
Dánia: Sörensen – Agger, Kjaer, Jacobsen, Mtiliga – Poulsen, D. Jensen – Kahlenberg, Rommedahl, Eriksen – Tomasson

Japán-Kamerun, 16:00
Bloemfontein, Szabad Állam Stadion, 16:00, v.: Benquerenca (portugál)
A várható kezdőcsapatok
Japán: Narazaki – Ucsida, Nakazava, Tulio, Nagamoto – Nakamura, Endo, Haszebe, Matszuji – Honda, Okazaki Okazaki
Kamerun: Kameni – Mbia, Bassong, Nkoulou, Assou-Ekotto – Makoun, Eyong, A. Song, Mandjeck – Eto’o, Choupo-Moting

F csoport, 1. forduló:
Olaszország-Paraguay, 20:30
Fokváros, Zöld Pont Stadion, v: Archundia (mexikói)

A várható kezdőcsapatok

Olaszország: Buffon – Zambrotta, Cannavaro, Bonucci, Chiellini – Montolivo, De Rossi, Marchisio – Iaquinta, Gilardino, Di Natale
Paraguay: Villar – Bonet, D. Veron, Da Silva, Morel – Vera, Santana, Riveros, A. Torres – Santa Cruz, Barrios

Ajánlott videó

Olvasói sztorik