Élet-Stílus

Kezdődik a foci vb!

admin
admin

2010. 06. 11. 08:51

Ma az A-csoport küzdelmeivel veszi kezdetét a XIX. labdarúgó-világbajnokság.

Mától kezdve 1 hónapon és 64 mérkőzésen keresztül tart majd a futballőrület, amely délután, a házigazda pályára lépésével veszi kezdetét, a johannesburgi „Futballvárosban”.
16 órakor, 89 ezer néző előtt indul útjára a labda a Dél-Afrika-Mexikó mérkőzéssel, este pedig az A-csoport másik két szereplője is bemutatkozik, 20:30-tól Uruguay-Franciaországösszecsapást rendeznek Fokvárosban.

Dél-Afrika csapata a hazai közönségtől támogatva, nagy önbizalommal néz a nyitómérkőzés elé. A magabiztosságnak azért is oka van, mert a házigazda 12 mérkőzés óta veretlen, igaz, nem a legacélosabb ellenfelekkel játszott az utóbbi időben. A hazai pálya mindenképpen hatalmas lökést adhat nekik, a világbajnokságok történetében eddig minden otthon játszó csapat eljutott az egyenes kieséses szakaszig. A dél-afrikai csapatban nem hemzsegnek a sztárok, legismertebb játékosuk talán az Evertonban futballozó Steven Pienaar.

Ellenfelük Mexikó brutális felkészülésen van túl, megmérkőztek többek között Anglia, Hollandia és Olaszország válogatottja ellen is, és bár „csak” az olaszokat sikerült legyőzniük, lendületes, jól összerakott csapat benyomását keltették. A mexikóiak az elmúlt négy világbajnokság mindegyikén túlélték a csoportkört, és most is ez a minimális céljuk. Olyan játékosokkal veszik fel a harcot mint Rafael Marquez (Barcelona), Giovani dos Santos (Tottenham), Andrés Guardado (Deportivo), Carlos Vela (Arsenal), vagy éppen Javier Hernández (Manchester United).

Az A-csoport másik meccsén este 20:30-kor Uruguayés Franciaország találkozik. Mindketten nehezen jutottak ki a világbajnokságra, az uruk csak ötödikek lettek a dél-amerikai selejtező csoportban, így rájátszásra kényszerültek Costa Rica ellen, ahol 2-1-es összesítéssel mentek tovább. Szintúgy selejtezett Franciaország, Írországot ütötték el a részvételtől, bár ez a párharc leginkább Henry kezezése miatt marad emlékezetes. A franciák minden poszton bivalyerős, európai topligákban edződött játékosokat tudnak kiállítani, mégsem sorolják őket az esélyesek közé. Ennek leginkább az utóbbi időben mutatott játékuk, a csapat háza tájáról érkező, és a játékosok közötti széthúzásról érkező hírek, valamint a közutálatnak „örvendő” Raymond Domenech szövetségi kapitány lehet az oka. Mindent elmond azonban a francia csapat keretének erejéről, hogy a Barcelona támadója, Thierry Henry könnyen a kispadon találhatja magát.

Uruguay csapata annál inkább egységesnek és motiváltnak tűnik, ráadásul a támadósorban a Suarez (Ajax)- Forlan (Atletico Madrid) kettőst tudják felvonultatni. Utóbbi döntötte el 2 góljával az idei Európa-Liga döntőjét, míg Suarez az egyik legtehetségesebbnek tartott támadó, akiért sztárcsapatok állnak sorban. Egy jó vébé szereplés tovább dobhat az ázsióján.

A mai program:

A-csoport

16:00 Dél-Afrika-Mexikó, Johannesburg, Soccer City

20:30 Uruguay-Franciaország, Fokváros

A világbajnokság mérkőzéseit a hir24-en, élő, szöveges közvetítés formájában követheti figyelemmel!

Tippelj és nyerj velünk a Facebookon!
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.