Élet-Stílus

Döntetlen a nyitányon

admin
admin

2010. 06. 11. 18:35

A házigazda Dél-Afrika és Mexikó csapatai megosztoztak a pontokon a világbajnokság nyitómérkőzésén.

A kezdésnek jó volt: a házigazda és a mexikói válogatott mérkőzése ugyan nem volt egetrengetően izgalmas, fordulatokban és helyzetekben azonban nem volt hiány – és két gól is született. Dél-Afrika megilletődötten kezdett, közép-amerikai ellenfele már a 2. percben előnybe kerülhetett volna, de Dos Santos közeli lövését blokkolták a védők.

Mexikó irányította a mérkőzést, labdabirtoklásban jelentős fölényre tett szert, akadtak is helyzetei, de ezeket kivétel nélkül elpuskázta, Franco emelésénél pedig Khuma védett bravúrral. Egy szöglet után Vela közelről ugyan a kapuba piszkálta a labdát, csakhogy lesen volt, még ha ez nem is volt egyértelmű. A vonatkozó szabály ugyanis kimondja: az asszisztensnek lengetnie kell a zászlóval, azaz lesről beszélünk, amennyiben a támadó közelebb van az ellenfél gólvonalához, mint a labda és az utolsó előtti védőjátékos.

GALÉRIA

GALÉRIA

Dél-Afrika a félidő hajrájára bátrabbá vált, sorra rúghatta a szögleteket, és Tshabalala elfutása és beadása után Mphela könnyen megszerezhette volna a vb első gólját, ha néhány centivel magasabbra nő. Ezzel együtt némileg váratlanul szerzett vezetést a hazai csapat a második félidő elején: egy kontratámadás, a meccs legszebb támadása végén Tshabalala lába sült el 12 méterről, és a labda hosszú felső sarokban landolt.

A folytatásban Mexikó fölénye már korántsem volt olyan egyértelmű, mint az első félidőben, ráadásul a dél-afrikai kontrák rendkívül veszélyesek voltak. Mphela blokkolt lövése után Modisa szinte kihagyhatatlan helyzetbe került – azért csak szinte, mert a játékos nem találta el a labdát… Átellenben Márquez a 79. percben viszont élt a lehetőségével: Guardado beívelése után megszelídítette a labdát, majd a hálóba bombázta. Az egyenlítés után támadásban maradt Mexikó, de a hazaiak álltak közelebb az újabb gólhoz, ezáltal a győzelemhez – Mphela a 90. percben a kapufát találta el.

nyilatkozatok

Carlos Alberto Parreira, a dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya:
“Igazságos eredmény született. Úgy gondolom, ez egy nagyon kemény csoport. Az a válogatott, amelyik négy pontot szerez majd, továbbjut. Büszke vagyok a csapatomra, megnyerhettük volna a találkozót, de az eredmény így is igazságos.
Javier Aguirre, a mexikói válogatott szövetségi kapitánya:
“A dél-afrikai gól teljesen megváltoztatta a mérkőzést. Nem mondom, hogy idegesek lettünk, de kissé aggódni kezdtünk. Megpróbáltunk változtatni a játékunkon, egyenlítettünk is. Minden dicséretet megérdemel az ellenfelünk.”

A csoport, 1. forduló:
Dél-Afrika – Mexikó 1-1 (0-0)
Johannesburg, Futballváros, 84490 néző, v.: Iramtov (üzbég)
Gól: Tshabalala (55.), ill. Marquez (79.)
Sárga lap: Dikgacoi (27.), Masilela (70.) ill. Juarez (18.), Torrado (57.)
Dél-Afrika: Khune – Gaxa, Thwala (Masilela, 46.), Khumalo, Mokoena – Letsholonyane, Dikgacoi, Pienaar (Parker, 83.), Modise, Tshabalala – Mphela
Mexikó: Pérez – Juarez, Márquez, Rodríguez, Salcido – Torrado, Aguilar (Guardado, 55.), Osorio – Dos Santos, Franco (Hernández, 73.), Vela (Blanco, 69.)

A világbajnokságok hivatalos nyitómeccsei:
1966. július 11., London: Anglia-Uruguay 0-0
1970. május 31., Mexikóváros: Mexikó-Szovjetunió 0-0
1974. június 16., Frankfurt: Brazília-Jugoszlávia 0-0
1978. június 1., Buenos Aires: Németország-Lengyelország 0-0
1982. június 13., Barcelona: Belgium-Argentína 1-0
1986. május 31., Mexikóváros: Bulgária-Olaszország 1-1
1990. június 8., Milánó: Kamerun-Argentína 1-0
1994. június 17., Chicago: Németország-Bolívia 1-0
1998. június 10., Párizs: Brazília-Skócia 2-1
2002. május 31., Szöul: Szenegál-Franciaország 1-0
2006. június 9., München: Németország-Costa Rica 4-2
2010. június 11., Johannesburg: Dél-Afrika – Mexikó 1-1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.