Élet-Stílus

A magyarok szerint a brazilok a favoritok

admin
admin

2010. 06. 10. 11:01

A magyar szurkolók 29 százaléka várja Brazíliát az első helyre a labdarúgó világbajnokságon.

A Nielsen piackutató 55 országban végzett felmérésben a legtöbben (24 százalék) a brazilok végső győzelmére tippeltek, majd Spanyolország (15) és Németország (14) következik a sorban. A magyaroknál 29 százalékkal vezetnek a brazilok a spanyolok (13) és a németek (12), valamint az angolok (11) előtt.

Ugyanakkor az európai futballnagyhatalmaknak számító országokban a megkérdezettek már sokkal inkább saját válogatottjuk felé hajlottak. Spanyolországban 65, Olaszországban 45, Németországban 40, Hollandiában 39, Franciaországban pedig a megkérdezettek 28 százaléka gondolja úgy, hogy övék lesz az aranyérem.

Amíg Magyarországon csak minden negyedik megkérdezett (24 százalék) kedveli a labdarúgást, addig a kontinensen minden harmadik (35). Az arány Európában Portugáliában (60 százalék) és Spanyolországban (53) a legnagyobb.

Európában is legtöbben az élő tévé-közvetítéseken követik figyelemmel majd a vb-t, ez teszi a válaszadók 86 százaléka. Összefoglalókat 59 százalék néz, újságból 42 százalék tájékozódik, és rádióból 30 százalék. Magyarországon a rádiót csak 16 százalék hallgatja a vb-vel kapcsolatos információk végett.
Abban is nagy az egyetértés a különböző szurkolók körében, hogy be kellene vezetni a videóbírót: Magyarországon ezt 69 százalék gondolja így, míg az európai arány 72 százalék.

MTI

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.