Élet-Stílus

Kis és Hosnyánszky Egerbe igazolt

admin
admin

2010. 06. 10. 15:50

A férfi vízilabda ob I legutóbbi ezüstérmeséhez, az Egerhez igazolt át a bajnok Vasasból az olimpiai aranyérmes Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert.

A klub hivatalos honlapján tette közzé csütörtökön a hírt, ami azt is jelenti, hogy a ZF-Eger csapatában – a két, egyformán háromszoros aranyérmes Biros Péterrel és Szécsi Zoltánnal együtt – immár négy magyar ötkarikás győztes pólózik.

A legutóbb sorozatban mindhárom bajnoki döntőjüket elbukó hevesieknek – jóllehet az Euroliga-sorozatban legjobb magyar együttesként a nyolc közé jutottak – nem sikerült az idén 100 éves klub születésnapjára megszerezni az ob I első helyét, most viszont az új szerzeményekkel a bajnokság alighanem legfőbb esélyesévé léptek elő.

Az Egri Vízilabda Klubnak és fő támogatóinak csütörtöki sajtónyilatkozata szerint “minimális elvárás a magyar bajnoki és kupadöntőbe jutás, cél a magyar bajnoki cím és a kupagyőzelem, az Euroligában sorsolástól függően a minél előkelőbb helyezés elérése, mely a csapat játékosállománya alapján akár a Final Fourba, azaz a legjobb négy közé kerülést is jelentheti”.

A csapat korábbi játékosai közül élő szerződése van, illetve szerződést hosszabbított Biros Péter, Szécsi Zoltán, a világbajnok Varga Zsolt, továbbá Hegedűs Gábor, Bundschuh Erik, Bárány Attila, Binder Szabolcs, Kovács Gábor, továbbá a két kanadai válogatott, Aaron Feltham és Kevin Graham, míg Szolnokról visszatér a kölcsönadott balkezes Petrovai Márton, és a csapat második számú kapusa lesz a szintén Szolnokról érkező Nébald Olivér. A csapat mérkőzésein szerepelnek majd az egyesület legtehetségesebb utánpótláskorú játékosai is.

A ZF-Egertől távozik ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokban továbbtanuló Erdélyi Balázs, Valics Bence és Cseh István, illetve Hárai Balázs, Jakab Dániel és Cseh Tibor. A klub hosszú távon továbbra is számít az élő szerződéssel rendelkező Sántavy Mátéra és Chilkó Mártonra, ők azonban valószínűleg kölcsönjátékosként más csapatot erősítenek majd a következő idényben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.