Élet-Stílus

Dél-Afrika – Mexikó – élő

Hamarosan kezdődik a világbajnokság nyitómérkőzése, melyen a hazai pályán játszó Dél-Afrika Mexikó együttesével csap össze.

A csapatok már felsorakoztak, nemrég Joseph Blatter, a FIFA elnöke köszöntötte a szurkolókat. Tőle Jacob Zuma, Dél-Afrika államfője vette át a szót. Zuma megemlékezett a Mandela családot ért tragédiáról, de tolmácsolta Nelson Mandela szavait, aki azt mondta, a játéknak el kell kezdődnie.

Mind a két csapat négy-négy felkészülési meccsen van túl, a Bafana Bafana legyőzte Dániát (1-0), Guatemalát (5-0) és Thaiföldet (4-0), míg Bulgáriával leikszelt (1-1). Ezzel szemben Javier Aguirre legénysége nem brillírozott annyira a ráhangolódásnál, az olaszok (2-1) és Gambia (5-0) elleni sikerek után előbb Hollandia (1-2), majd Anglia (1-3) is legyőzte Marquezéket.

A találkozóra a johannesburgi Soccer City Stadionban kerül sor, a mérkőzés játékvezetője az üzbég Ravshan Irmatov lesz. A FIFA nemzetközi listáján 2003. óta szereplő sípmestert 2008-ban és 2009-ben is Ázsia legjobb bírójának választották.
A meccsre minden jegy elkelt, azaz 85 ezer 500 szurkoló tekinti meg élőben a 2010-es világbajnokság nyitányát.

Összeállítások:

Dél-Afrika: Khune – Gaxa, Mokoena, Khumalo, Thwala – Dikgacoi, Letsholonyane – Pienaar, Modise, Tshabalala – Mphela

Mexikó: Pérez – Aguilar, Osorio, Rodríguez, Salcido – Juarez, Márquez, Torrado, Franco – Dos Santos, Vela

1. perc: A mexikói válogatott kezdte mérkőzést.

2. perc: a VB első helyzetét a mexikóiak jegyezhetik, egy jobboldal beadás nyomán Dos Santos révén, a dél-afrikai kapusnak kellett hárítania.

5. perc: nyomás alatt a dél-afrikai védelem, gyorsan a kapu elé érnek a mexikói támadók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik