Élet-Stílus

Videoton: marad a sikeredző

A jövőben is a 68 éves Mezey György irányítja a Soproni Liga előző kiírásában ezüstérmes székesfehérvári csapatot.

A klub honlapjának beszámolója szerint Mezey György, aki tavaly egy évre vállalta a Videoton irányítását, megegyezett a folytatásról a klub vezetőivel. A csapatával a bajnokságban második helyen végzett szakember elmondta, a szezon befejezése óta tárgyalt a vezetőkkel, egyrészt meg akarta ismerni rövidebb és hosszabb távú terveket, másfelől szerette volna, ha klub elöljárói teljesítik azokat a feltételeket, amelyek szükségesek egy nemzetközi szinten is helytállni képes együttes kialakításához.

„Miután ezeket a feltételeket megteremtették és mindannyian úgy látjuk, hogy a tervek reálisak, a kérdést, amely arra irányult, hogy az én irányításom mellett folytatódik-e a szakmai munka a klubnál, lezártuk. S hogy mik a tervek? Folytatni a felfelé ívelő szereplést, illetve nemzetközi szinten minél jobban ‘beásni’ magunkat az erősebb csapatok közé” – nyilatkozta a 68 éves, vb-t is megjárt szakvezető a vidi.hu-nak.

A szakmai stáb az eddigi összetételben dolgozik tovább; a felkészülés hétfőn kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik