Élet-Stílus

Djokovics kiesett Párizsban

A harmadik helyen kiemelt szerb teniszezőt Jürgen Melzer öt játszmában búcsúztatta. A világelsőségre (is) hajtó spanyol Rafael Nadal viszont megnyerte a Nicolás Almagro elleni spanyol csatát, s épp az osztrákkal mérkőzik a párizsi elődöntőben.

A 29 éves bécsi születésű Melzer igen korán kétszettes hátrányba került (3:6, 2:6), s úgy tűnt, szerb ellenfele könnyedén sétál a legjobb négy közé. Az osztrák azonban nem hagyta annyiba, mint később elárulta, az járt a fejében, hogy „nem szabad feladni, nem teszem könnyűvé a dolgát” – ismételgette magában. Bejött: a következő hét játékot ő nyerte, s 6:2-vel „elvitte” a harmadik játszmát.

Ekkor is ellene szólt szinte minden. Az idei torna legidősebb negyedöntőse Grand Slam-tornán még sohasem jutott túl a harmadik fordulón, és nem nyert mérkőzést kétszettes hátrányból fordítva.

„Visszakapaszkodtam, s onnantól nyitott volt a találkozó” – értékelt a meccs utáni sajtótájékoztatón az osztrákok hőse. „Azt hiszem, a harmadik játszma után Djokovics elbizonytalanodott, s ez a kezemre játszott.”

A negyedik játszmában a rövidítés döntött Melzer javára, az ötödikben némi segítséget is kapott a mérkőzés főbírájától – 5:4, 0-15-nél a mérkőzésért adogatott, ám Djokovics egy fonák keresztütéssel meglepte. A vonalbíró a szerb javára jelzett (0-30), ám Carlos Bernardes felülbírálta, és az osztráknak ítélt pontot (15-15).

Djokovics – érthetően – dohogott a találkozót követően.
„A labda kívülről érintette a vonalat, azaz a kísérlet érvényes volt. Nem tudom, a tapasztalt főbíró hogy tévedhetett ekkorát, a TV-visszajátszások igazolják ezt. Ugyanakkor nem ezen az egyetlen labdameneten múlt, nem játszottam jól.”

Djokovics hiába reklamált, Bernardes ellenfelének ítélt pontot (MTI/EPA)

Djokovics hiába reklamált, Bernardes ellenfelének ítélt pontot (MTI/EPA)

Melzer a négy között az Almagro elleni csatában az első két kiegyenlített szett után remeklő Nadallal csatázik majd a döntőbe jutásért. A spanyol 2-0-ra vezet a párharcukban, amennyiben Nadal diadalmaskodik a Roland Garroson, akkor átveszi a világranglistán a vezetést a svájci Roger Federertől.

Roland Garros

Férfi egyes, negyeddöntő:
Nadal (spanyol, 2.)-Almagro (spanyol, 19.) 7:6, 7:6, 6:4
Melzer (osztrák, 22.)-Djokovics (szerb, 3.) 3:6, 2:6, 6:2, 7:6, 6:4
Az elődöntőben:
Söderling (svéd, 5.)-Berdych (cseh, 15.), Nadal-Melzer

Női egyes, negyeddöntő:
Stosur (ausztrál, 7.)-S. Williams (amerikai, 1.) 6:2, 6:7, 8:6
Jankovics (szerb, 4.)-Svedova (kazah) 7:5, 6:4
Az elődöntőben:
Schiavone (olasz, 17.)-Gyementyjeva (orosz, 5.), Stosur-Jankovics

Ajánlott videó

Olvasói sztorik