Élet-Stílus

Benitez távozik Liverpoolból

Rafael Benitez hárommillió font lelépési díjat kap és távozik a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról - az angol sajtó csütörtöki értesülése szerint.

A Liverpool spanyol vezetőedzője rossz néven vette, hogy – az amúgy pocsék anyagi helyzetben lévő – klub gyakorlatilag nullával egyenlő erősítési tervekkel „kecsegteti”, és meglebegtette lemondását.

A felek késő este már a várható elválásról tárgyaltak, a távozásáért cserébe a szakember engedne a jussából. Benitez négyéves fizetésének – ötmillió font az egy esztendőre kapott bére – oroszlánrészéről lemondana, s bár 2014-ig szerződés köti az angolokhoz, beérné hárommilliós végkielégítéssel.

A SkySports úgy tudja, az idei évet a kispadon végigszenvedő spanyolnál akkor telt be a pohár, amikor Martin Broughton klubelnök elárulta azt a summát, amiből idén nyáron gazdálkodhat. A szűk összegből a csapatot nem lehet megerősíteni, eszerint a Bajnokok Ligájáról is lemaradó Liverpoolra jövőre is vegetálás vár – akárcsak idén.

A 50 éves spanyol tréner, akinek szerződése 2014-ig szól, a hírek szerint már felvette a kapcsolatot a Bajnokok Ligája-győztes Inter együttesével, amely a Real Madridhoz távozott portugál José Mourinho utódát keresi. Az olaszok nagyvonalúan kezelnék a spanyolt, akinek segítője, Sammy Lee is megmaradhatna pozíciójában. Az Inter-Benitez közeledést elősegítette az is, hogy a lombardok által kiszemelt Fabio Capello angol szövetségi kapitány kedden bejelentette, további két évvel, 2012-ig megtoldja szerződését.

Benitez 2004-ben érkezett Liverpoolba, s 2005-ben BL-t nyert a Vörösökkel. Idén azonban a Premier League-ben a csalódást jelentő hetedik helyen zárta a gárda, amely így lemaradt a BL-indulásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik