Élet-Stílus

Hiddink nem lesz a BL-győztes edzője

admin
admin

2010. 06. 02. 12:01

A török szövetségi kapitány, a holland Guus Hiddink aligha lesz az Bajnokok Bigájában címvédő Inter vezetőedzője.

Ezt állítja a korábban a PSV, a Real Madrid és a Chelsea, valamint a holland, dél-koreai, ausztrál és az orosz válogatott kispadját is koptató szakvezető ügynöke. Cees Van Niewenhuizen elárulta, az Inter részéről nemrég megkeresték azzal a kérdéssel, hogy Hiddink vállalná-e az Inter irányítását, mert állítólag ő volt az első számú jelölt a posztra.

Az ügynök azt vallja, hogy soha nem mond azt, hogy soha, ezzel együtt lehetetlennek véli, hogy a holland szakvezető felmondja a török szövetséggel kötött szerződését.

Hiddink korábban már dolgozott egyszerre szövetségi kapitányként és klubedzőként, a Chelsea-t és az orosz válogatottat irányította így, de az ügynök nem tud arról, hogy az Inter jelentkezett volna a törököknél Hiddink esetleges milánói szerepvállalását illetően.

A BL-győztes inkább Fabio Capello angol szövetségi kapitány és az előző szezon végéig a Liverpoolt gardírozó Rafael Benítez az ajtaján kopogtatott, de úgy fest, egyikük sem költözik Milánóba.

Edzőcsere Olaszországban

Pasquale Marinót nevezte ki a Parma vezetősége az együttes új trénerének. Ezzel a Parma és az Udinese vezetőedzőt cserélt, ugyanis Marino éppen Udinéből teszi át székhelyét Parmába, ahonnan Francesco Guidolin távozott a friuli klub kedvéért.(MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.