Élet-Stílus

Kiderül, ki rendezi a következő foci-Eb-t

Pénteken 13 órakor Genfben jelentik be, hogy a három pályázó, Franciaország, Olaszország és Törökország közül melyik ország rendezheti a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot.

Délelőtt mindhárom jelöltnek lesz még egy utolsó lehetősége, hogy meggyőzze a döntéshozókat. A maximum félórás prezentációt a már megejtett sorsolás nyomán a törökök kezdik, majd az olaszok, végül pedig a franciák következnek.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága – a szervezet honlapja alapján megvitatja terveket, értékeli a pályázatokat, majd meghozza döntését. Érintettség okán az UEFA elnöke, Michel Platini, valamint a török Senes Erzik és az olasz Giancarlo Abete nem vesz részt.

Franciaország:

– 1960-ban és 1984-ben volt házigazdája a labdarúgó Európa-bajnokságnak, utóbbit meg is nyerte a Michel Platini nevével fémjelzett együttes. 1938-ban, majd 1998-ban világbajnokságot is rendeztek, utóbbi hazai sikerrel végződött.
– A stadionokra körülbelül 1,7 milliárd eurót költenének, ebből a kormány már garanciát vállalt 662 millióra, magánforrásokból pedig további 501 millióra van biztosíték. Bordeaux, Lille, Lyon, valamint Nizza új stadiont kapna, további hét helyszínen pedig átépítenék a létesítményeket.
– A döntőre a párizsi Stade de France-ban kerülne sor.
– A mérkőzéseken összesen 2 498 000 nézőt tudnának fogadni.
– A pályázat szlogenje: “Futball, ahogy mi szeretjük”

Olaszország:

– 1968-ban és 1980-ban volt házigazdája a labdarúgó Európa-bajnokságnak, 1934-ben és 1990-ben pedig világbajnokságot rendezett.
– A stadionokra körülbelül 745 millió eurót költenének, ebből a kormány már 640 millióra már garanciát vállalt, további 105 millió azonban hiányzik. Cagliari, Palermo és Torino új stadiont kapna, további nyolc helyszínt pedig átépítenének.
– A döntőre a római Olimpiai Stadionban kerülne sor.
– A mérkőzéseken összesen 2 369 000 nézőt tudnának fogadni.
– Szlogen: nincs

Törökország:

– Soha nem rendezett sem világbajnokságot, sem Európa-bajnokságot.
– A stadionokra 920 millió eurót költenének, s a kormány a teljes összegre garanciát vállalt.
– Ankara, Antalya, Bursa, Eskisehir, Isztambul, Konya és Kayseri új arénát kapna, két további stadiont pedig felújítanának.
– A döntőre az isztambuli Ataturk Olympic Stadiumban kerülne sor.
– Az Eb ideje alatt összesen 2 339 000 nézőt tudnának fogadni.
– Szlogen: “Mint ahogy eddig sohasem”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik