Élet-Stílus

Ismét a ZTE-nél az előny

admin
admin

2010. 05. 25. 21:22

A Zalaegerszeg hazai pályán 68-59-re győzött a címvédő Atomerőmű ellen a férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik, keddi mérkőzésén.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban ezzel 2-1-re vezet a zalaegerszegi a alakulat, a következő felvonásra pénteken, Pakson kerül sor.

A mérkőzés paksi kosárral kezdődött, majd egy hazai triplával a folytatódott, de az első percek gyors kosárváltásai után, 7-6-os hazai vezetésnél megmerevedett az állás. A kemény védekezés pontatlan támadásokat eredményezett, így újabb kosárra perceket kellett várniuk a nézőknek. A holtpontról a ZTE-nek sikerült elmozdulnia, s gyorsan jelentős, kilencpontos előnyhöz jutott, a negyed végén azonban a paksiak magukhoz tértek, s négy pontra zárkóztak fel a szünetig (17-13).

A második tíz perc elején a vendégek még tartották a lépést, később azonban a kemény zalaegerszegi védekezésnek nem találták az ellenszerét, nagyon rosszul dobtak mezőnyből, s szinte kizárólag csak büntetőből voltak eredményesek. A ZTE gyorsan megugrott, s már tíz ponttal is vezetett, a különbség azonban csak nyolc pont lett a félidőre elsősorban azért, mert a zalaegerszegiek sem dobtak jól (34-26).

A harmadik negyed a korábbi mederben zajlott, mindkét oldalon nagyon keményen védekeztek a játékosok, ám míg a vendégeknél szinte egyetlen kiemelkedő teljesítmény sem akadt az ellenfél palánkja alatt, addig a hazaiaknál többen is tudtak fontos kosarakat szerezni, különösen Trepák Zoltán volt elemében (54-40).

Az utolsó negyedben gyorsan eldöntötte a meccset a ZTE, a fáradó Pakson átrohantak Kámánék, így 22 pontos különbségnél mindkét edző csereembereit játszatták. A jobbára padon ücsörgő kosarasok csatáját a paksi fiatalok nyerték, akik így elérték, hogy csupán kilencpontos vereséget szenvedett csapatuk.

nyilatkozatok

Völgyi Péter, a ZTE edzője:
“A védekezésünket lehet és kell is dicsérni a mai meccs után, az első két negyedben 13 a harmadikban pedig 14 pontot kaptunk, ami önmagáért beszél. Ezt kell majd folytatnunk pénteken Pakson is. A végén a fiatalok nem reagáltak jól, de azért összeszedték magukat, és biztosan nyertünk.”
Horváth Imre, a Atomerőmű vezetőedzője:
“Nem kezdtünk rosszul, de aztán megakadtunk támadásban, a dobásaink nem jöttek össze, ami meghatározta a meccset. Úgy érzem sok van még ebben a csapatban, hazai pályán sokkal jobban játszunk majd.”

Férfi kosárlabda döntő, 2. mérkőzés:
ZTE KK-Atomerőmű SE 68-59 (17-13, 17-13, 20-14, 14-19)
Legjobb dobók: Trepák 16/3, Kámán 10, K. Wilson 10, Tóth 10, illetve Mészáros 11, Dill 11
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-1 a Zalaegerszeg javára.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.