Élet-Stílus

Grant elhagyta az elsüllyedt hajót

Bejelentette lemondását Avram Grant, a Premier League-ben utolsó helyen végzett Portsmouth menedzsere.

„Ez volt az egyik legnehezebb döntés eddigi karrierem során – írta Avram Grant, aki csütörtökön nyílt levélben búcsúzott az angol Premier League-ből kiesett Portsmouth szurkolóitól, s megköszönte szerepvállalásukat a „csodálatos és felemelő élményben.”

Az 55 éves edző így folytatta: „Tekintettel a jelenlegi körülményekre, hosszas gondolkodás után úgy határoztam, hogy más irányba indulok. A drukkerek elhalmoztak a leveleikkel, némelyiket még meg is könnyeztem, ezért azt mondom, soha nem fogom elfelejteni a Pompey szurkolóit, akik sokat segítettek nekem ezekben a nehéz időkben.”

Tavaly februárban a Portsmouth lett az első élvonalbeli klub, amely csődeljárást indított maga ellen, mivel több mint 100 millió fontos adósságot halmozott fel. A szabályok értelmében a Premier League kilenc bajnoki pont levonásával sújtotta az egyesületet, amely az idény végén utolsó helyezettként esett ki az élvonalból, ugyanakkor az FA-kupában dönőt játszott, de a Wembleyben elbukott a Chelsea-vel szemben.

Grant eredetileg sportigazgatóként érkezett a Portsmouth-hoz 2006-ban, majd egy évig a Chelsea vezetőedzője volt, s tavaly októberben tért vissza a kikötővárosi csapathoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik