Élet-Stílus

Koffeinnel a hibák ellen

Főleg a több műszakban dolgozóknál okoz komoly gondot, hogy felborul a szervezet belső órája. Ez növelné a hibák kockázatát, ami ellen a koffein segít felvenni a harcot.

A kávéfüggőknek remek hír, hogy szenvedélyük valóban hasznos lehet: csökkenti a hibák elkövetésének valószínűségét olyan dolgozóknál, akik rendszeresen, vagy alkalmanként több műszakban dolgoznak. Az ilyen munkarend azért viselheti meg a szervezetet – és a koncentrációképességet – mert felborítja a szervezet belső óráját, ami adott esetben álmatlansághoz, fáradékonysághoz vezet.

Ha valaki nem tudja magát rendesen kialudni, vagy egy több műszakos munkarend mellett csak rövid időszakokban tud pihenni, az óhatatlanul kihathat a munkavégzésre is: ilyenkor a munkahelyen is álmos lesz, ami növeli a hibák kockázatát. A kutatók május 12-én közzétettek egy tanulmányt, melyben 13 korábban elvégzett vizsgálat eredményeit nézték át. Arra voltak kíváncsiak, milyen hatást gyakorol a koffein azoknak a szervezetére, akik több műszakban dolgoznak.

Úgy találták, hogy azoknál, akik koffeint fogyasztottak – függetlenül annak formájától – kevesebb valószínűséggel merült fel hiba, mint azoknál akik szunyókáltak, vagy placebót kaptak a vizsgálatok alatt. A kutatók mindazonáltal további vizsgálatokat is szükségesnek tartanak, mert a kiértékelt kísérleteket zömében 20-30 éves tesztalanyokkal végezték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik