Élet-Stílus

Balhé balhé hátán: 349 eltiltás Tolnában

A szezonban eddig 349 játékost tiltott el a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága, amely csak az utóbbi három hét alatt csaknem 150 esetben hozott fegyelmi határozatot.

A határozatok többségében egymeccses eltiltást tartalmaznak, de van játékos, aki öt mérkőzésen nem léphet pályára – mondta az MTI-nek Szilágyi Dezső, az fb tagja.

A megye II-ben játszó labdarúgó azért kapott ötmeccses eltiltást, mert reklamálás után mellbe lökte a bírót. A bizottság tagja megemlített egy június végéig eltiltott utánpótlás korú játékost is, aki kiállítása után az öltöző folyosóján sértette meg a játékvezetőt.

A legsúlyosabb vétséget egy sióagárdi játékos követte el még 2009 áprilisában, amikor megsértette, megrúgta és megütötte a játékvezetőt; ő 2011. június 30-ig nem játszhat.

A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága az idei bajnokság kezdetekor a szövetség honlapján is olvasható figyelemfelhívással fordult a sportegyesületek vezetőihez. Ebben „tragikusnak” nevezte a megyei labdarúgás fegyelmi helyzetét.

A 2008/2009-es szezonban 450 kiállítás volt és 115 esetben kellett fegyelmi eljárást indítani az egyesületekkel szemben. Az eljárások háromnegyed része azért indult, mert az utánpótláscsapatokat hiányosan, vagy egyáltalán nem állították ki az egyesületek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik