Élet-Stílus

Frings nem kap lehetőséget

A hétvégi angol kupán kidőlt Michael Ballack helyére a német szakvezetés nem hívja meg a Werder középpályását.

A Portsmouth elleni angol kupadöntőben nyolc héten túl gyógyuló sérülést szenvedő, s így a világbajnokságról lemaradó Michael Ballack pótlását a német vezetés a bő kereten belül próbálja majd megoldani. A csapatvezető Oliver Bierhoff úgy fogalmazott, már korábban arra jutottak, hogy Torsten Frings„nem lehet hasznára a csapatnak”.

Az ARD televíziónak nyilatkozó Bierhoff annak ellenére a Werder középpályásának utólagos behívása ellen foglalt állást, hogy a szakma, a média és a szurkolók is a 33 esztendős, s remek tavaszt záró futballista reaktiválását kérték.

„Torsten sok mérkőzést játszott a válogatottban, s a múltban a nemzeti csapat egyik alapembere volt” – így Bierhoff. „Ám még az év elején megbeszéltük az ő helyzetét is, és a szakvezetéssel közösen úgy döntöttünk, hogy már nem számítunk rá. Ballack sérülése ellenére sem fogjuk behívni a csapatba.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik