Élet-Stílus

Duplázott a Chelsea

Története során először duplázott a Chelsea, miután a bajnoki cím mellé az FA Kupát is begyűjtötte. A Portsmouth elleni londoni finálé hősei a büntetőt hárító Cech, valamint a győztes gólt szerző Drogba voltak.

A mérkőzés elején alaposan rákapcsolt a Chelsea. Főleg a
Lampard – Anelka kettős volt elemében, de Drogba is többször veszélyeztette
James kapuját. Miután az első negyedórát megúszta gól nélkül, rendezte sorait a
Portsmouth, mi több, a 22. percben majdnem a vezetést is megszerezte: Boateng lövésébe ért bele Piquionne, de a labda elkerülte a kaput.

A helyzet nem változtatott a játék képén, a pályán továbbra
is egyirányú forgalom zajlott. Hiába támadott azonban folyamatosan a Chelsea,
ha James verve volt, akkor a kapufa, vagy a keresztléc állta a labda útját. Így
történt a 27. percben Kalou, három perccel később Terry, újabb öt perc
elteltével pedig Drogba kísérleténél.

A második félidő óriási Portsmouth lehetőséggel indult: Belletti
szabálytalankodott Dindane kárára a büntetőterületen belül, Foy pedig tizenegyest ítélt. Boateng állt a labda mögé, de jobbra tartó, gyatra kísérletét lábbal
hárította Cech. Ahogy pedig ilyenkor lenni szokott, szinte a következő akcióból
vezetést szerzett a Chelsea. Drogba végzett el laposan egy szabadrúgást, a
labda pedig a jobb kapufa tövéről a hálóba vágódott.

Duplázott a Chelsea 1

A gól után továbbra is a Chelsea irányította a játékot,
igaz, alacsonyabb fokozatba kapcsolva. Avram Grant vérfrissítéssel próbálta
felrázni csapatát: a kihagyott büntető után indiszponálttá váló Boatenget John
Utaka váltotta, és lehetőséghez jutott Kanu és Nadir is. Előbbi Diopot, utóbbi
Mullinst váltotta. A várt támadások azonban elmaradtak, mi több, a Chelsea el
is dönthette volna a mérkőzést, ha Lampard sértettként nem lőtte volna mellé a
jogosan megítélt büntetőt.

FA Kupa, döntő:

Chelsea-Portsmouth 1-0 (0-0)

London, Wembley. Vezette: Foy

Gól: Drogba (59.)

Chelsea: Cech, Ivanovics, A. Cole, Terry, Alex,
Lampard,
Ballack (Belletti, 44.), Malouda, Drogba, Kalou, Anelka (Sturridge, 90.)

Portsmouth:
James, Rocha, Finnan, Mokoena, O’Hara, Mullins (Nadir, 80.),
Diop (Kanu, 80.), Brown, Boateng (Utaka, 73.), Piquionne, Dindane


Ajánlott videó

Olvasói sztorik