Élet-Stílus

Európa Liga: ki lesz az első győztes?

Az Európa Liga hamburgi fináléjának hőse akár Gera Zoltán is lehet: a magyar támadó csapata, a Fulham szerdán az Atlético Madriddal találkozik.

Mindkét gárdának komoly gondot jelentett az utazás az izlandi vulkánkitörés okozta légi fennakadások miatt. A spanyolok eredetileg kedden keltek volna útra, azonban a várható nehézségek miatt a klub illetékesei az időpontot hétfőre módosították.

Az angol klub szintén jelezte, nem biztos, hogy el tud repülni a német kikötővárosba. Nagy kérdés lehet, hogy melyik együttest viselték meg jobban az utazás körüli bizonytalanságok.
“Ez alaposan megnehezítette a felkészülésünket” – mondta Roy Hodgson, a Fulham trénere.

A londoniaknál az Európa Ligában Gerához hasonlóan hatgólos Bobby Zamora és az együttesben szintén meghatározó Damien Duff játéka egyaránt sérülés miatt kérdéses, de Hodgson szerint mindkettejük szereplése valószínűsíthető. A magyar támadó helye szinte megkérdőjelezhetetlen a kezdőcsapatban, már csak azért is mert – Zamorával holtversenyben – hat találatával a Fulham legeredményesebbje a sorozatban, ráadásul ő lőtte a londoniak továbbjutást érő gólját a Hamburg elleni elődöntő visszavágóján.

Hodgson: Zoli, fiam, meglesz az a hetedik gól is (MTI/EPA)

Hodgson: Zoli, fiam, meglesz az a hetedik gól is (MTI/EPA)

“Remélem, gond nélkül érkezünk meg Hamburgba és bízom benne, hogy szurkolóink is el tudnak kísérni minket, mert az eddigi mérkőzéseinken csodálatos hangulatot teremtettek, ez pedig nagy támogatást jelentett a csapatomnak” – mondta az elutazás előtt Quique Sanchez Flores, az Atlético Madrid mestere. A spanyol gárdát 15 ezer drukkere kísérné el a finálé helyszínére, köztük Fülöp herceg is.

Míg a Fulhamnek a középpályán akadnak gondjai a lehetséges hiányzókkal, addig az Atléticónak kapusposzton. A madridi gárda hálóját ugyanis a 19 éves David De Gea fogja őrizni, miután Sergio Asenjo megsérült a vasárnapi bajnoki mérkőzésen. De Gea a szezon során csak harmadik számú kapusa volt a csapatnak.

Európa Liga: ki lesz az első győztes? 2

A tapasztalatot tekintve egyértelműen az Atléticónál van az előny. Egyrészt nemzetközi szinten rutinosabb futballisták alkotják, mint például José Antonio Reyes, Diego Forlán, vagy éppen Serio Agüero, másrészt a klub már ötödik európai kupadöntőjére készül. Igaz ebből hármat elbukott a madridi alakulat: 1974-ben a BEK-, míg 1963-ban és 1986-ban a KEK-fináléban maradt alul. Az egyetlen sikerét 1962-ben aratta a KEK elhódításával. A Fulham ugyanakkor 131 története során soha semmilyen trófeát nem nyert sem Angliában, sem nemzetközi szinten, egyetlen jegyzett sikere a 2002-es Intertotó-sorozat volt.

A két gárda hétvégi főpróbája közül a Fulhamé sikerült rosszabbul, ugyanis kikapott 4-0-ra az Arsenal vendégeként, így 12. helyen végzett a Premier League-ben. Az Atlético 1-1-es döntetlent játszott a Sporting Gijón otthonában, ezzel egy fordulóval a Primera División vége előtt a kilencedik helyen áll.

Gera Zoltán csapata, az angol Fulham a spanyol Atlético Madriddal találkozik az Európa Liga szerdai döntőjében. A 20:45-től kezdődő meccset a Story TV élőben közvetíti.

európa liga

Döntő, 2010. május 12, 20:45:
Atlético Madrid (spanyol)-Fulham (angol)
Hamburg. Vezeti: Nicola Rizzoli (olasz)
Várható kezdőcsapatok
Atlético: De Gea – Ujfalusi, Perea, Dominguez, Antonio Lopez – Reyes, Raul Garcia, Assuncao, Simao – Forlán, Agüero
Fulham: Schwarzer – Pantsil, Hangeland, Hughes, Konchesky – Duff, Etuhu, Murphy, Davies – Gera, Zamora

Út a döntőig

A jogelőd Vásárvárosok Kupájával (VVK) és UEFA Kupával együtt az 52., az Európa Ligában pedig az elsőnek számító döntőben szerda este az angol Fulham és a spanyol Atlético Madriddal csap össze. Mindkét gárda neves ellenfelek legyőzésével jutott a hamburgi fináléba.

Az Atlético a BL utolsó selejtezőkörében kezdte európai kupaszereplését, ahol a görög Panatinaikoszt búcsúztatta kettős győzelemmel (3-2, 2-0). A BL főtábláján a D csoportban három-három döntetlennel és vereséggel végzett harmadik helyen az angol Chelsea és a portugál Porto mögött, de a ciprusi APOEL előtt, így az Európa Liga legjobb 32 csapata közé került. Az egyenes kieséses szakaszban előbb a török Fenerbahcét búcsúztatta 3-2-es összesítéssel (1-1, 2-1), majd a nyolcaddöntőben a portugál Sporting csapatánál idegenben szerzett gólokkal bizonyult jobbnak, miután hazai pályán elért 0-0-át követően vendégként 2-2-es döntetlent játszott.

A legjobb nyolc között a Valencia elleni spanyol párharcban a Sporting elleni forgatókönyv ismétlődött meg azzal a különbséggel, hogy az Atlético ezúttal az első meccsen idegenben érte el a 2-2-t, majd ezt követően játszott gól nélküli döntetlent saját közönsége előtt. Az elődöntőben a háromszoros győztes angol Liverpoolt úgy búcsúztatta, hogy hazai pályán 1-0-ra győzött, míg az idegenbeli visszavágón 90 perc után ugyanilyen arányban maradt alul, a hosszabbításban pedig mindkét csapat betalált egyszer, így a spanyol gárda ismét, immár harmadszor jutott tovább 2-2-vel, idegenben szerzett több góllal.

A londoniak az Európa Liga 3. selejtezőkörében a litván Vetrát kétszer 3-0-val verték ki, majd az orosz Amkar Perm 3-2-es (3-1, 0-1) legyőzésével jutottak a főtáblára. Ezt követően a Fulham az E csoportban 3 győzelemmel, 2 döntetlennel és 1 vereséggel az olasz Roma mögött, de a svájci Baselt és a bolgár CSZKA Szófiát megelőzve végzett a második helyen. A legjobb 32 között a címvédő ukrán Sahtar Donyeck volt a Fulham áldozata (3-2-es összesítés, 2-1, 1-1), majd a nyolcaddöntőben a háromszoros győztes Juventus otthonában elszenvedett 3-1-es vereségre saját közönsége előtt 4-1-es sikerrel válaszoltak Geráék.

Fulham-Juventus – összefoglaló:


A legjobb nyolc között a német bajnokot kettős győzelemmel (2-1, 1-0) búcsúztatta a Fulham, az elődöntőben pedig a szintén német Hamburg következett. A kikötővárosiak otthonában nem született gól, majd a londoni visszavágón vezettek a vendégek, de 2-1-re fordítottak az angolok, a győztes és egyben finálét érő gólt Gera Zoltán szerezte, akinek ez volt a hatodik találata a sorozatban.

Fulham-Hamburg – gólok:


—-Az Európa Liga és elődjeinek döntői—-
Vásárvárosok kupája
1958: Barcelona (spanyol)-London válogatott (angol) 2-2, 6-0
1960: Barcelona-Birmingham City (angol) 1-1, 4-1
1961: Roma (olasz)-Birmingham City 2-0, 2-2
1962: Valencia (spanyol)-Barcelona 6-2, 1-1
1963: Valencia-Dinamo Zagreb (jugoszláv) 2-0, 2-1
1964: Zaragoza (spanyol)-Juventus (olasz) 2-1
1965: FERENCVÁROS-Juventus 1-0
1966: Barcelona-Zaragoza 0-1, 4-2
1967: Dinamo Zagreb-Leeds United (angol) 2-0, 0-0
1968: Leeds United-FERENCVÁROS 1-0, 0-0
1969: Newcastle-ÚJPESTI DÓZSA 3-0, 3-2
1970: Arsenal (angol)-Anderlecht (belga) 1-3, 3-0
UEFA-kupa
1971: Leeds United-Juventus 2-2, 1-1
1972: Tottenham (angol)-Wolverhampton (angol) 2-1, 1-1
1973: Liverpool (angol)-Mönchengladbach (német) 3-0, 0-2
1974: Feyenoord (holland)-Tottenham 2-2, 2-0
1975: Mönchengladbach-Twente (holland) 0-0, 5-1
1976: Liverpool-Bruges (belga) 3-2, 1-1
1977: Juventus-Bilbao (spanyol) 1-0, 1-2
1978: Eindhoven (holland)-Bastia (francia) 0-0, 3-0
1979: Mönchengladbach-Crvena zvezda (jugoszláv) 1-1, 1-0
1980: Frankfurt (német)-Mönchengladbach 2-3, 1-0
1981: Ipswich (angol)-AZ (holland) 3-0, 2-4
1982: IFK Göteborg (svéd)-Hamburg (német) 1-0, 3-0
1983: Anderlecht-Benfica (portugál) 1-0, 1-1
1984: Tottenham-Anderlecht 1-1, 1-1 – 11-esekkel 4-3
1985: Real Madrid (spanyol)-VIDEOTON 3-0, 0-1
1986: Real Madrid-Köln (német) 5-1, 0-2
1987: IFK Göteborg-Dundee United (skót) 1-0, 1-1
1988: Leverkusen (német)-Espanyol (spanyol) 0-3, 3-0, 11-esekkel: 3-2
1989: Napoli (olasz)-Stuttgart (német) 2-1, 3-3
1990: Juventus-Fiorentina (olasz) 3-1, 0-0
1991: Inter (olasz)-Roma 2-0, 0-1
1992: Ajax (holland)-Torino (olasz) 2-2, 0-0
1993: Juventus-Dortmund (német) 3-1, 3-0
1994: Inter-Salzburg (osztrák) 1-0, 1-0
1995: Parma (olasz)-Juventus 1-0, 1-1
1996: Bayern München (német)-Bordeaux (francia) 2-0, 3-1
1997: Schalke (német)-Inter 1-0, 0-1 – 11-esekkel 4-1
1998: Inter-Lazio (olasz) 3-0
1999: Parma-Marseille (francia) 3-0
2000: Galatasaray (török)-Arsenal (angol) 0-0, 11-esekkel: 4-1
2001: Liverpool-Alavés (spanyol) 5-4 – aranygóllal
2002: Feyenoord-Dortmund 3-2
2003: Porto (portugál)-Celtic (skót) 3-2 – hosszabbítás után
2004: Valencia (spanyol)-Marseille (francia) 2-0
2005: CSZKA Moszkva (orosz)-Sporting (portugál) 3-1
2006: Sevilla (spanyol)-Middlesbrough (angol) 4-0
2007: Sevilla (spanyol)-Espanyol (spanyol) 2-2 – 11-esekkel 3-1
2008: Zenit (orosz)-Glasgow Rangers (skót) 2-0
2009: Sahtar Donyeck (ukrán)-Werder (német) 2-1 – hosszabbítás után

—-Az első győztesre várva—-

Az angol Fulham és a spanyol Atlético Madrid szerdai, hamburgi csatája lesz a labdarúgó Európa Liga történetének első döntője, ugyanis korábban máshogy nevezték a sorozatot.

A küzdelem 1958-ban, még Vásárvárosok Kupája néven indult, 1971 óta nevezték UEFA Kupának, amelyet a 2009/10-es szezonban váltott fel az Európa Liga. Az eddig lejátszott döntők olasz, angol és spanyol fölényt hoztak: előbbiek 10-10 elsőséggel büszkélkedhetnek, míg az ibériaiak már 11-szer iratkoztak fel a serlegre.

A magyar résztvevők eddigi egyetlen sikerét 1965-ben az FTC aratta: a zöld-fehérek Fenyvesi Máté fejesgóljával 1-0-ra győzték le Torinóban a Juventust. A ferencvárosiak 1968-ban az angol Leeds Unitedtől kaptak ki a fináléban, egy évvel később pedig az Újpesti Dózsa a Newcastle United ellen maradt alul a VVK-döntőben. A Videoton 1985-ben a Real Madriddal játszott a trófeáért, s a hazai 3-0-ás vereség után a spanyolországi visszavágón – az 1998-ban elhunyt Májer Lajos góljával – 1-0-ra nyert.

Az UEFA Kupa, illetve a VVK legeredményesebb csapatai az egyformán 3-3 elsőséget szerzett spanyol Barcelona és Valencia, az olasz Juventus és Inter, valamint az angol Liverpool. A második számú európai kupasorozat értéke automatikusan nőtt azáltal, hogy 2000-ben megszűnt a Kupagyőztesek Európa Kupája. Az is emelte a színvonalat, hogy a BL-től a 32 között búcsúzó 16 csapat közül nyolc – a csoportharmadikok – az UEFA Kupában, ettől a szezontól pedig az Európa Ligában folytathatta szereplését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik