Élet-Stílus

Háromgólos hátrányból fordított az Újpest

Az Újpest izgalmas mérkőzésen 5-4-re nyert az MTK otthonában a labdarúgó Soproni Liga 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

A két csapat történetének 201. összecsapásán a lila-fehérek 4-1-es hátrányból fordítottak, és Mészöly Géza vezetésével továbbra is veretlenek.

Jobban kezdett az Újpest, többet támadott, mint a hazaiak, akik ennek ellenére egy szöglet után Pál révén megszerezték a vezetést. Az MTK “feltámadt” a góltól, öt perc múlva pedig növelte előnyét.

A fordulást követően nagy lehetőséghez jutott az Újpest, mivel Szabó Ádámot második sárga lapja után kiállította a játékvezető, Vasziljevics pedig büntetőből szépített. A vendégek annak rendje és módja szerint kitámadtak, ezt pedig kihasználta az emberhátrányban játszó hazai csapat, Pál előbb mesterhármasának örülhetett, majd néhány perccel később már a negyedik gólját is megszerezte.

Az Újpest egy perc múlva Korcsmár révén ismét felzárkózott, sőt, Vasziljevics szöglet utáni fejesével 4-3-ra módosította az eredményt. Újabb egy perc sem telt, amikor egyenlített az Újpest, Vasziljevics is mesterhármast ért el.

A csattanó még hátra volt: a 87. percben egy szöglet után Vaskó emelkedett, és csúsztatott a kapu bal oldalába, eldöntve ezzel a találkozót.

soproni liga, 27. forduló

MTK-Újpest 4-5 (2-0)
Hidegkuti Stadion 2500 néző. Vezette: Berger
Gól: Pál (25,, 30., 63., 67.), illetve Vasziljevics (55., 72., 74. az elsőt és a harmadikat 11-esből), Korcsmár (68.), Vaskó (87.)
Kiállítva: Szabó Á. (55.)
MTK: Szatmári Z. – Rodenbücher, Szekeres A, .Pintér Á., Hidvégi – Kulcsár (Kanta J., 71.), Zsidai, Szabó Á, .Szatmári L. – Lázok, Pál A.
Újpest: Balajcza – Szokol, Vermes, Vaskó, Pollák – Simek (Demjén, 90.), Vasziljevics (Dvorschák, 91.), Korcsmár, Kovács D. (Tóth N., 46.) – Barczi, Varga R.

Az élcsoport:
1. DVSC 61 pont, 2. Videoton 57, 3. Győr 50, 4. Újpest 48, 5. ZTE 46, 6. MTK 40, 7. Ferencváros 35

Góllövőlista
16 gólos: Nikolics (Videoton)
15 gólos: Alves (Videoton)
14 gólos: Coulibaly (Debrecen), Kabát (Újpest), Rudnevs (ZTE)
13 gólos: Lázok (MTK)
12 gólos: Kink (Győr)
11 gólos: Montvai (Kecskemét), Tököli (Paks)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik