Élet-Stílus

Előny a Veszprémnél

A címvédő MKB Veszprém magabiztos, 41-31-es győzelmet aratott a vendég Pick Szeged felett a Budapest Bank férfi kézilabdaliga döntőjének első, vasárnapi mérkőzésén.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc nyitó felvonásán jól kezdtek a Tisza-partiak, ám 12-11-es vezetésük után sorozatban tíz gólt kaptak. A második félidő elején már két számjegyű lett a különbség (24-14). A hazaiak maradéktalanul kiszolgálták a csaknem négyezres közönségüket, minden mezőnyjátékosuk legalább kétszer eredményes volt.

A találkozó gyászszünettel kezdődött. Zoran Kurtes, a Tisza-partiak korábbi edzője, a Constanta trénere 44 éves korában pénteken szívroham következtében meghalt. Rajta kívül a két olimpián és négy vb-n bíráskodó Márki László nemzetközi játékvezetőre is emlékeztek, aki 82 esztendősen hunyt el. A hazaiaknál átmenetileg sikerült megoldani a kapuskérdést: Peric a pályán, Fazekas a cserepadon kezdett. A vendégek a 4. percig vezettek, aztán sorozatban három gólt kaptak, ráadásul még büntetőt is rontottak. A Veszprém nem tudott ellépni, a 12. percben egyenlő volt az állás (7-7), nem sokkal később pedig a Szeged jól használta ki Lusnyikov kiállítását, és fordított (9-10).

Fej fej mellett haladt a két csapat, majd amikor a veszprémi cserék lökést adtak, a vendégek edzője 14-12-nél, a 22. percben időt kért. Hiába, mert egyre jobban védekezett a címvédő, hazai csapat, a megszerzett labdákból fokozatosan növelte előnyét, még emberhátrányban is. A Pick megszakítás nélkül tíz gólt kapott 11 perc alatt, s már a szünetre tetemes hátrányba került.

A második félidő kapusbravúrokkal indult, három percet kellett várni az első találatra. Változatlanul kifogástalanul védekezett a hazai alakulat, a 37. percben már kétszámjegyű volt a különbség (24-14). Ebben a szakaszban Perez remekül élt a pályán, nem látszott mozgásán, hogy augusztusban már 39 éves lesz. Amikor aztán kicsit könnyelművé vált a hazaiak támadó alakzata, Peric fogott ziccereket. A közönség és a szerb hálóőr kölcsönösen megtapsolta egymást. A vendégektől gyakorlatilag csak Zvizej volt veszélyes, míg a veszprémiek már a látványról és a trükközésekről sem feledkeztek meg, sőt arról sem, hogy minden mezőnyjátékosuk legalább kétszer eredményes legyen.

A hajrá előtt, 37-25-nél időt kért a Szeged. A záró perceket kettős emberelőnyben töltötték a vendégek, így tudták valamelyest “kozmetikázni” az eredményt.

Döntő, 1. mérkőzés:
MKB Veszprém- Pick Szeged 41-31 (21-13)
A következő mérkőzésnek, egy hét múlva Szeged ad otthont.

A sorozat további programja
2. mérkőzés: Szeged-Veszprém, május 16, 11:40
3. mérkőzés: Veszprém-Szeged, május 23, 12:15
ha szükséges:
4. mérkőzés: Szeged-Veszprém, május 26
5. mérkőzés: Veszprém-Szeged, május 30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik