Élet-Stílus

Barca: kútba eshet Villa leigazolása

Könnyen megeshet, hogy mégsem a Barcelonában folytatja pályafutását David Villa, a Valencia támadója.

Éppen egy hete kapott szárnya a hír, miszerint a csatár klubcseréjéről egyelőre szóban – de már minden részletre kiterjedően – állapodtak meg a felek, és David Villa a következő szezontól lesz a Barca futballistája. Állítólag 40 millió euróba kerül a tranzakció, amelynek részeként a 28 éves támadóért a kialkudott pénz mellett a Valenciához kerül ifjú Bojan Krkic és a jelenleg a VfB Stuttgarthoz kölcsönadott fehérorosz Alekszandr Hleb is.

Nos, a spanyol lapok szerint nem lehet mérget venni arra, hogy David Villa gránátvörös-kék mezbe öltözik a nyáron, mivel jelentős adósságot maga előtt görgető Valencia „cserejátékosok” helyett is pénzt szeretne látni az Európa-bajnoki gólkirály csatáráért. A Sport című lap szerint Villát éppen nehéz anyagi helyzete miatt adná el a Valencia, amelynek vezetői – talán hitelezőinek nyomására – állítólag mégsem mennek bele abba, hogy a Barcelona két játékosának átengedésével faragjon a vételárból.

Amennyiben a Barcelona nem hajlandó nagyobb összeget adni Villáért, úgy Premier League-ben szereplő klubok is képbe kerülhetnek – írta a fent említett újság.

Villát amúgy kifejezetten a vezetőedző, Pep Guardiola kérésére igazolná le a Barca, amely már az előző szezonban is igyekezett – akkor még hasztalanul – megszerezni magának a kiváló csatárt, akire amúgy a Real és a Manchester United is szemet vetett.

A 28 esztendős, 55-szörös válogatott csatár a Sporting Gijónban kezdte a pályafutását, majd Zaragoza érintésével került 2005-ben a Valenciához. Kétszeres Spanyol Kupa-, egyszeres Szuperkupa-győztes, Európa-bajnok, Eb-gólkirály, emellett 2006-ban az év spanyol játékosa volt (Don Balón), s háromszor is megkapta már a Telmo Zarra-díjat, amely a Primera División legeredményesebb hazai, azaz spanyol gólszerzőjének dukál.

Távozók a Villarrealnál

Robert Pires és Javi Venta is távozik a szezon végén a spanyol élvonalban szereplő Villarrealtól. A 36 éves francia világbajnok szélső, valamint a 34 esztendős spanyol védő szombaton a Valencia elleni hazai bajnokin búcsúzik a közönségtől, a vezetőktől pedig elismerésben részesülnek. A két játékos szerződése lejár, ingyen távozhatnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik