Élet-Stílus

Ismét kidőlt a kínai hős

admin
admin

2010. 05. 05. 08:27

Megsérült, ismét Achilles-problémával küszködik Liu Hsziang, a kínaiak olimpiai és világbajnok gátfutója és hőse.

A 110 méter korábbi világcsúcstartója azzal az Achilles-problémával küszködik, amely miatt sokáig kényszerpihenőn volt, és kedden közölte: emiatt nem indul el szombaton az oszakai Grand Prix-viadalon. Liu Hsziang hetedik lett márciusban a dohai fedettpályás világbajnokságon, amely az első világversenye volt a 2008-as pekingi nyári játékok óta.

A 26 éves atléta 2004-ben nagy meglepetésre nyerte meg a férfi 110 gátat az athéni ötkarikás játékokon – ezzel hőssé vált Kínában -, majd 2006-ban világcsúcsot futott, 2007-ben a szabadtéri, 2008-ban pedig a tető alatti világbajnokságon lett első.

A 2008-as szabadtéri szezonnak ugyanakkor már makacs saroksérüléssel vágott neki, s bár hazai közönség előtt megpróbált futni a pekingi játékokon, már az előfutamát is fel kellett adnia, azt követően pedig egészen tavaly szeptemberig nem versenyezhetett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

The Cranberries May 9th, 2012 Sound Academy Toronto, Ontario (Photo by Michael Hurcomb/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.