Élet-Stílus

Folytatódik a Bayern-UEFA kötélhúzás

Az UEFA fegyelmi bizottsága elutasította a Bayern München fellebbezését, így a döntés értelmében Franck Ribéry nem játszhat az Inter elleni BL-döntőben. A bajor klub a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul.

Ribéry az Olympique Lyon elleni elődöntős párharc első mérkőzésén kapott piros lapot, mert az első félidő derekán beletaposott Lisandro Lopez bokájába.

A szervezet csak a visszavágót követően mondta ki a három mérkőzésre szóló eltiltást, amelyet most helybenhagyott. A 27 éves francia eddig egy találkozót törlesztett a háromból, a lyoniak elleni, 3-0-s győzelemmel zárult mérkőzésen nem játszott.

Karl-Heinz Rummenigge, a bajor klub elnöke a döntést követően bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordulnak.
„A UEFA jogilag hibázott, amikor azzal indokolta döntését, hogy Ribéry erőszakot követett el. Az FC Bayern ezt a magyarázatot nem fogadhatja el, sőt, megalapozatlannak tartja, így minden eszközt megragad, hogy megváltoztassa a verdiktet” – állt az egyesület egy korábbi közleményében. „Ribéry esetében nem állja meg a helyét a testi sértés sejtetése, elsősorban azért nem, mert belépője nem volt szándékos, ráadásul Lisandro Lopez minden további nélkül folytatni tudta a játékot.”

A finálét május 22-én a madridi Santiago Bernabeu Stadionban rendezik. Amennyiben Ribéry nyáron Münchenben marad, a német bajnok nélküle kezdi a BL-idényt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik