Élet-Stílus

Lippi bízik a Juve játékosaiban

admin
admin

2010. 05. 03. 11:32

Marcello Lippi olasz szövetségi kapitány kijelölte bő keretét a dél-afrikai világbajnokságra. A világbajnok szakvezető a kupadöntő miatt egyelőre nem számol az Inter és a Roma futballistáival, de az is kiderült, hogy hajthatatlan: a jó formában lévő Cassano és Miccoli nem lesz vb-résztvevő.

Lippi vasárnap kijelölte az ideiglenes olasz vb-keretet.

A világbajnok szakvezető a sajtó és a szurkolók részéről ránehezedő nyomás ellenére nem számít Antonio Cassanóra, Mario Balotellire és Fabrizio Miccolira. Ami a biztos, 23-as keretet illeti, az olasz sajtó is a találgatásokra hagyatkozik.

A La Gazzetta dello Sport úgy véli, a vasárnapi „huszonkilencek” közül biztos utazónak számít a kapus Buffon, a védelemből a Juve-kontingens (Grosso, Cannavaro, Chiellini és Legrottaglie), illetve az ex-juvés Zambrotta, és Criscito. Középpályán Pirlo, Gattuso, De Rossi, Marchisio és Camoranesi pozíciója tűnik rendíthetetlennek, míg a támadósorban Gilardino, Di Natale és Iaquinta lehet ott Dél-Afrikában. A SkySport szerint a 29-es lista még változhat, ám az már körvonalazódik, hogy az ősz mester az idén pocsék idényt teljesítő Juventus-játékosoknak kulcsszerepet szán, kilenc torinói – ebből a bajnokságban 36 forduló alatt 50 gólt kapó, de a Bayern és a Fulham által is megalázott teljes védelem – van pillanatnyilag az olasz keretben.

A Koman által szorongatott camoranesi nyugodtan alhat (MTI/EPA)

A Koman által szorongatott Camoranesi nyugodtan alhat (MTI/EPA)

Az olasz sportsajtó tippjei alapján valószínűleg tagjai lesznek a keretnek: Marchetti és De Sanctis (Buffon mögött; Sirigu inkább vésztartalék). A védők közül Zambrotta helyettese lehet Maggio, míg középen Bonucci jelenthet alternatívát. Szinte biztos, hogy Pepe csomagolhat a kiruccanásra, Candreva és Montolivo is okkal reménykedhet. A csatárok közül Pazzini egyre inkább bizakodhat, Giuseppe Rossi és Quagliarella szinte biztos, hogy szerepel majd a szűk keretben.

A vasárnap megnevezett futballisták Lippi felügyelete alatt hétfőtől szerdáig együtt edzenek majd a római Borghesiana komplexumban. A kapitány a szerda esti Roma-Inter kupadöntő miatt eltekintett a két egyesület játékosainak szerepeltetésétől.

az olasz bő keret

Kapusok: Gianluigi Buffon (Juventus), Morgan De Sanctis (Napoli), Federico Marchetti (Cagliari), Salvatore Sirigu (Palermo).
Védők: Salvatore Bocchetti (Genoa), Leonardo Bonucci (Bari), Fabio Cannavaro (Juventus), Mattia Cassani (Palermo), Giorgio Chiellini (Juventus), Domenico Criscito (Genoa), Fabio Grosso (Juventus), Nicola Legrottaglie (Juventus), Christian Maggio (Napoli), Gianluca Zambrotta (Milan).
Középpályások: Mauro German Camoranesi (Juventus), Antonio Candreva (Juventus), Andrea Cossu (Cagliari), Ivan Gennaro Gattuso (Milan), Claudio Marchisio (Juventus), Riccardo Montolivo (Fiorentina), Angelo Palombo (Sampdoria), Simone Pepe (Udinese), Andrea Pirlo (Milan).
Védők: Marco Borriello (Milan), Antonio Di Natale (Udinese), Alberto Gilardino (Fiorentina), Vincenzo Iaquinta (Juventus), Giampaolo Pazzini (Sampdoria), Fabio Quagliarella (Napoli).

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.