A Chelsea-nek a bajnoki cím, a Liverpoolnak a BL-szereplésről szőtt álmok életben tartása miatt volt fontos a vasárnapi rangadó. A ‘Pool nehéz, egyszersmind pikáns helyzetben volt, hiszen esetleges győzelmével legnagyobb riválisának, a hozzá hasonlóan 18-szoros bajnok, második helyen álló Manchester Unitednek nyújtott volna segítőkezet.
A feltételes mód helytálló, hiszen az Európa Liga elődöntőjében a spanyol Atlético Madriddal szemben elbukott „vörösök” kikaptak a londoniaktól, és ezzel az is eldőlt, hogy ősztől ismételten csak a második számú európai kupasorozatban mutathatják meg magukat. Elszántan kezdett a hazai csapat igyekezett nyomás alá helyezni a Chelsea-t, többet próbálkozott, mint ellenfele, ugyanakkor csak egy komolyabb helyzetet tudott összehozni, Aquilani „borotválta” le a felsőlécet és a háló tetejét mintegy 20 méterről.
A Chelsea jól tartotta magát, és kegyetlenül kihasználta a Liverpool első hibáját. Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya gyakorlatilag gólpasszt adott, miután rosszul gurított haza. Drogba elcsípte a labdát, elhúzta Reina mellett, majd közelről az üres kapuba helyezett. A gólon felbuzdulva rohamozott a Chelsea, amely akár már a szünet előtt növelhette volna előnyét, Lampard azonban mellé durrantott, majd Anelka elől Kirjakosz mentett bravúrral. Ami késik, nem múlik, mondhatják a Chelsea hívei, akik az 54. percben ismét talpra ugorhattak: egy Drogba, Anelka, Lamprad összjátékot követően az angol középpályás Benajunt megelőzve Reina lábai között juttatta hálóba a labdát.
Ezzel eldőlt a találkozó, mert hát kötelességtudatból ugyan ment előre a Liverpool, de a nagyobb lehetőségek inkább a vendégek előtt adódtak, akik a tökéletesen kézben tartották a meccset, és vártnál is simábban gyűrték le a fogatlan oroszlánnak tetsző ‘Poolt, amelynek edzője, Rafa Benítez bejelentette távozását. A találkozó színvonalában és iramában is elmaradt a várttól, pestiesen szólva elég lanygos volt. De ezt aligha bánja a Chelsea, amelynek erejét mutatja, hogy a hatodik rangadóját is megnyerte, a nagy négyes másik három tagját, a MU, az Arsenalt és a Liverpoolt is oda-vissza verte.
A Manchester United nem akar beletörődni a Chelsea végső győzelmébe, és a Sunderland otthonában elért győzelmével elérte, hogy lesz tétje az utolsó fordulónak, amelyben a címvédő Stoke City-t, míg az egy ponttal többet gyűjtött londoni csapat a Wigant fogadja. A vasárnapi bajnokin Nani szerezte a MU győztes gólját: egy baloldali beívelés nyomán Berbatov, Rooney, Fletcher érintésével került a labda a portugálhoz, aki a 11 méterről a hosszú sarokba lőtt. A Sunderland akaratosan küzdött, így az utolsó pillanatig nyílt és izgalmas maradt a mérkőzés, igaz, kis szerencsével a MU akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. A Sunderland legyőzésén túl a Manchester United hívei a hosszú sérülés után újra játékra jelentkező Hargreaves visszatérésének is örülhettek.
A pihentetett Gera Zoltán, az Európa Liga döntőjébe jutásban oroszlánrészt vállalt magyar játékosa nélkül nyert 3-2-re a Fulham a West Ham United ellen. Érdekesség, hogy a vendégeknél Carlton Cole előbb öngólban volt ludas, majd közvetlenül ezt követően betalált a túloldalon is, ezzel együtt a West Ham pont nélkül maradt.
Premier League, 34. forduló:
Liverpool-Chelsea 0-2 (0-1)
Gól: Drogba (33.), Lampard (54.)
Liverpool: Reina – Mascherano, Carragher (Ayala, 57.), Kirjakosz, Agger – Maxi (Babel, 42.), Gerrard, Aquilani (N’Gog, 77.), Lucas, Benajun – Kuyt
Chelsea: Cech – Ivanovics, Alex, Terry, Ash. Cole – Lampard, Ballack, Malouda – Anelka (J. Cole, 90.), Drogba, Kalou (Zsirkov, 88.)
Fulham-West Ham United 3-2 (1-0)
Gól: Dempsey (44.), Cole (58., öngól), Okaka (80.), ill. Cole (61.), Franco (92.)
Sunderland-Manchester United 0-1 (0-1)
Gól: Nani (28.)
Szombaton:
Manchester City-Aston Villa 3-1
Portsmouth-Wolverhampton Wanderers 3-1
Tottenham Hotspur-Bolton Wanderers 1-0
Birmingham City-Burnley 2-1
Hétfő:
Wigan Athletic-Hull City, 14:30
Blackburn Rovers-Arsenal, 18:00