Élet-Stílus

Kétgólos előnyről kapott ki az MTK

Az MTK hazai pályán kétgólos vezetésről kapott ki a címvédő Debrecentől a labdarúgó Soproni Liga 25. fordulójában. A kék-fehérek gyakorlatilag lemásoltak múlt heti teljesítményüket, akkor a Vasas fordított kétgólos hátrányból a Hidegkuti Stadionban.

A Debrecen kezdte aktívabban a találkozót, több helyzetet is kidolgozott, mégis az MTK szerzett vezetést egy tökéletesen kivitelezett Lázok-szabadrúgással.

A folytatásban is inkább a vendégeknél volt a labda, ám a félidőre mégis kétgólosra nőtt a hazai előny, ezúttal Szatmári volt eredményes. A fordulást követően is ment előre a Debrecen, és Feczesin megpattanó beadásával szépíteni tudott, majd szintén a fiatal támadó fejesével a 70. percben egyenlített.

A lendület megmaradt, a korábbi MTK-játékos Czvitkovics pedig egy parádés emeléssel már a vendégeket juttatta előnyhöz. A hajrában még további gólt is szerezhetett volna a Debrecen, de az eredmény már nem változott.

A Paks Tököli Attila révén a hajrában mentett pontot. A kezdeti paksi rohamokat követően teljesen váratlanul szerzett vezetést a Győr: Fiola lyukat rúgott, Nicorec pedig kihasználta a lehetőséget. Nagyobb helyzet az első félidőben egyik csapat előtt sem akadt, mindkét oldalon távoli lövésekkel kísérleteztek – sikertelenül.

A második félidőben támadólag lépett fel a Paks, a Győr szinte csak a védekezésre koncentrált. A hajrában eredményt hozott a paksiak nyomása, sőt az utolsó percben akár a győzelmet is megszerezhették volna a tavasszal még mindig nyeretlen Tolna megyeiek.

A bennmaradás szempontjából fontos győzelmet aratott a Kecskemét Nyíregyházán. A “kiesési rangadón” enerváltan játszott a hazai csapat, a Kecskemét már az első félidőben akár több góllal vezethetett volna.

Villámgóllal kezdte a második játékrészt a vendég együttes, miközben a nyíregyháziak továbbra sem találták a ritmust. Szépíteniük ugyan sikerült, de a Kecskemét győzelme nem forgott veszélyben. Még úgy sem, hogy a csereként beállt Simon A. fegyelmezetlensége miatt az utolsó negyedórát létszámfölényben játszotta a Nyíregyháza. Simon fél percen belül – előbb Miskolczi lekönyökléséért, majd heves reklamálásért – kapott két sárga lapot.

Harminc év böjt
A listavezető Videoton 3-1-re győzött a Kaposvár vendégeként. A székesfehérváriak harminc év elteltével győztek ismét a somogyi megyeszékhelyen. Az éllovas már a 4. percben megszerezte a vezetést a volt kaposvári Nikolics találatával, nem sokkal később viszont egyenlített a fokozatosan játékba lendülő házigazda.

A fehérváriak a második félidőben több helyzetet alakítottak ki mint ellenfelük és egy 11-esből újra előnybe kerültek. A hajrában a jól kontrázó vendégek a 3 pont sorsát is eldöntötték. Ezen a délutánon két nagy kaposvári sorozat is megszakadt: a Videoton öt éve nem verte meg bajnoki mérkőzésen a Rákóczit és az éllovas utoljára 30 éve tudott győzni a somogyi megyeszékhelyen.

A Budapest Honvéd döntetlent ért el szombaton a Vasas vendégeként. A Vasas igen lendületesen kezdte a találkozót, azonban vezető gólja után átengedte az irányítást a Honvédnak, amely a szünetig fordított is. A folytatásban az angyalföldiek mindent egy lapra feltéve rohamoztak, s végül a hajrá kezdetén sikerült egyenlíteniük, így igazságos pontosztozkodással zárult a találkozó.

Hat gól esett és hazai győzelem született Szombathelyen. A Haladás 2-0-s vezetése után majdnem kiengedte kezéből a mérkőzést, szinte felsegítette a földről ellenfelét, ám a hajrában remek támadófutballal kicsikarta a megérdemelt győzelmet. A Pápa az utolsó bő tíz percet emberhátrányban játszotta: Sarust a gólhelyzetben lévő Kenesei buktatásáért állította ki a bíró.

soproni liga, 25. forduló

MTK- DVSC 2-3 (2-0)
Hidegkuti Stadion, 1000 néző. Vezette: Andó-Szabó
Gól: Lázok (20.), Szatmári (40.), illetve Feczesin (63., 70.), Czvitkovics (76.)
Sárga lap: Szélesi (55.)
MTK: Filipovics – Rodenbücher, Pintér Á., Szekeres A. – Hidvégi, Zsidai (Nikházi, 83.) – Kulcsár, Szatmári L., Szabó Á. (Pátkai, 64.) – Pál A., Lázok
Debrecen: Verpecz – Bodnár, Mészáros N., Mijadinoszki, Laczkó – Czvitkovics (Ramos, 78.), Szélesi, Szakály P. (Szilágyi, 46.), Yannick (Rezes, 46.) – Coulibaly, Feczesin

Paks-Győri ETO 1-1 (0-1)
Gól: Tököli (80.), illetve Nicorec (14.)

Nyíregyháza- Kecskemét 2-3 (1-2)
Gól: Bougouerra (10., 60.-11-esből), illetve Farkas I. (6.), Montvai (26.), Cukic (46.)
Kiállítva: Simon A. (78., Kecskemét)

Kaposvár-Videoton 1-3 (1-1)
Gól: Zahorecz (17., 11-esből), illetve Nikolics (4.), Alves (60.-11-esből, 92.)

Vasas-Budapest Honvéd 2-2 (1-2)
Gól: Bakos (7.), Benunesz (80.), illetve Cuerda (25.), Hajdú (28.)

Haladás-Pápa 4-2 (2-1)
Gól: Tóth P. (22., 11-esből), Halmosi (28.), Kenesei (79.- 11-esből, 86.), illetve Jovánczai (29.), Sarus (74.)

Az élcsoport:
1. Videoton 57 pont, 2. DVSC 55, 3. Győri ETO 44, 4. Újpest 42, 5. ZTE 40, 6. MTK 37

Góllövőlista
16 gólos: Nikolics (Videoton)
15 gólos: Alves (Videoton)
14 gólos: Kabát (Újpest)
13 gólos: Coulibaly (Debrecen), Lázok (MTK)
12 gólos: Rudnevs (ZTE)
11 gólos: Tököli (Paks)
10 gólos: Montvai (Kecskemét)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik