Élet-Stílus

Törölték a doppingoló lengyel sífutónő eredményeit

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön törölte a februári olimpián doppingoláson ért Kornelia Marek sífutó vancouveri eredményeit.

A 24 esztendős sportoló február 25-én a hatodik helyen végzett a lengyel női váltóval 4×5 km-en, az ez után adott mintájában azonban eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak.

A NOB a 4×5 km-en szerepelt staféta mellett a korábban sprintben rajthoz állt csapat eredményét is törölte, mert ennek is tagja volt Marek. A doppingvétséget elkövető sífutót egyéniben elért helyezéseitől is megfosztották.

A Lengyel Sí Szövetség április elején két évre szóló eltiltással sújtotta a vétkest, aki így 2012-ig sem hazai, sem nemzetközi viadalokon nem vehet részt. A doppingvizsgálaton még a téli játékok előtt fennakadt Szvetlana Tyerentyeva orosz női jégkorongozó, illetve a már az olimpián kiszűrt szlovák férfi hokis, Lubomir Visnovsky egyformán megúszta figyelmeztetéssel, mert ugyan nem engedélyezett, ám csupán gyenge hatású – s a hivatalos magyarázat szerint megfázás elleni pirulával bejutott – szerek nyomaira bukkantak szervezetükben.

Rajtuk kívül vére magas hemoglobinszintje miatt Nijaz Nabejev északi összetettben érdekelt orosz versenyzőre és Kaspar Kokk észt sífutóra róttak ki ötnapos kényszerpihenőt, de hivatalosan ők sem követtek el doppingvétséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik