Élet-Stílus

Menesztették a Bochum szakvezetőjét

Az idényben már másodszor váltott edzőt a kiesés ellen harcoló német Bochum labdarúgócsapata. Heiko Herrlich új munkaadó után nézhet, Dariusz Wosz veszi át a helyét.

Csütörtökön, két fordulóval a zárás előtt menesztették Heiko Herrlich vezetőedzőt, akitől a klub korábbi éljátékosa, Dariusz Wosz veszi át a munkát.

A Borussia Dortmund korábbi gólzsákja a héten – a Hamburgtól kiebrudalt Bruno Labbadia után – már a második menesztett Bundesliga-edző; októberben került a VfL-hez, azt követően, hogy Marcel Kollert kirúgták – öt mérkőzés erejéig a beugró Frank Heinemann ült a kispadon.

Herrlichhel a Bochum nyolc döntetlen mellett négyszer nyert, és tíz alkalommal kikapott. Az eddig a klub juniorjait irányító új trénernek nem lesz könnyű dolga, mivel a hétvégén az éllovas Bayern Münchenhez látogat csapatával, az utolsó körben pedig “kiesési rangadón” fogadja a Hannovert.

A VfL rossz passzban van: az utolsó tíz találkozón nem győzött a csapat, sőt, legutóbbi nyolc mérkőzéséből hetet elvesztett – így a 16. helyen áll a 18 csapatos Bundesligában. A pontvadászatból a 17. és a 18. helyezett búcsúzik, a 16. pedig a bennmaradásért játszhat osztályozót.

Bundesliga, az alsóház állása:
14. Freiburg 31pont (30-56), 15. Nürnberg 28 (31-54), 16. Bochum 28 (32-58), 17. Hannover 27 (34-66), 18. Hertha 23 (32-52)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik