Élet-Stílus

Az MTV közvetíti a budapesti úszó Eb-t

Korábbi döntését megváltoztatva a Magyar Televízió mégis közvetíti az augusztusi, budapesti úszó-, műúszó-, műugró-, s balatonfüredi hosszútávúszó Európa-bajnokságot.

Az ügyben – derült ki az MTV szerdai sajtóközleményéből – egyhangú szavazással döntött a kuratórium, amelynek elnöksége szerdai ülésén jóváhagyta az eszközök bérlésére vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítását, és megadta a sportfőszerkesztőség számára az engedélyt a munka megkezdéséhez.

Tavaly december elején az MTV visszalépett a hazai Eb közvetítésétől anyagi nehézségeire hivatkozva, minek következtében a rendezési jog elvesztésének veszélye is felmerült, mivel a tévés garancia volt az egyik alapfeltétele a magyar házigazdaságnak. Az új helyzet azt jelenti, hogy a kontinensbajnokságot élőben sugározza az m1 és az m2, a versenyszámokat pedig a www.telesport.hu oldalon is nyomon követhetik a nézők.

A közlemény kitér rá, hogy az MTV úgynevezett host broadcastere, házigazda közvetítője lesz a kontinensbajnokságnak, vagyis az ő képeit veszi át a világon minden tévétársaság. Az augusztus 4. és 15. közötti közvetítésekhez kapcsolódó technikai elvárásokat az MTV ezúttal anyagi okokból nem teljesítheti túl, de biztosítja a nemzetközi szövetség által meghatározott sztenderdet. Az eseményről hagyományos SD minőségben, 16:9-es képarányban közvetít; az úszóversenyeket 18, a műugrást pedig 13 kamera segítségével mutatja be, amelyek között lesz víz alatti felvételt készítő, a pálya mellett, valamint afelett futó is.

Az MTV közleményében az is olvasható, hogy az Országgyűlés 2009 végén úgy döntött, 50 százalékkal csökkenti a nemzeti köztelevízió szabadon felhasználható központi forrásait. Ezt követően az úszó Európa-bajnokság közvetítési jogait értékesítő EBU, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége felajánlotta, hogy saját műsorgyártó egysége lebonyolítja a közvetítést. Az MTV árajánlatot kért a szervezettől, de kiderült, hogy ez a megoldás közel kétszer annyiba kerülne a magyar köztévé számára, mintha saját erőforrásból teljesítené a 2008-ban vállalt kötelezettséget.

A szakmai követelményeknek megfelelő, és a kuratórium által is jóváhagyott költségterv végösszege várhatóan meghaladja a bruttó 300 millió forintot. A 2006-os magyarországi úszó Eb-t szintén az MTV közvetítette.

“Nagyon örülök, hogy az ismert nehézségei ellenére a Magyar Televízió – eredeti szándéka szerint – mégis biztosítja a közvetítést” – reagált a hírre Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. „A mögöttünk álló időszakról csak annyiban szeretnék szólni, hogy négy éve az MTV stábja kitűnően helytállt. A 2006. évi budapesti úszó Eb-t magas színvonalon közvetítették, akkor két aranyat nyertek Cseh László révén a magyar úszók. Biztos vagyok abban, hogy most még több hazai siker lesz, melyek a tévé jóvoltából óriási örömet szereznek az egész országnak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik